Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szerda van, 2022. augusztus 10. Az év 222. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738774. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Miközben a miniszter vezényel, a protokollos mosolyog

Miközben a miniszter vezényel, a protokollos mosolyog
Infovilág

Tekintettel arra, hogy az illető pártvezető – nem ez alkalommal! – udvariasnak egyáltalán nem minősíthető kijelentéseket tett a nagykövetre és hazájára, a misszióvezető percek múltán elült a közeléből. Magyar protokollos hasonló vétséget – tudtunkkal – mostanában nem követett el.

Tekintettel arra, hogy a protokoll kulisszatitkai az újságírókat rendszeresen foglalkoztatják, egy csaknem három évtizeddel ezelőtt készült interjúmat adom közre az Infovilág olvasóinak elolvasás céljából. A beszélgetés 1987 karácsonyán jelent meg az akkor tekintélyes és mértékadó napilapnak számított Magyar Hírlapban. Íme:

 

A legjobb, ha láthatatlan

A diplomáciai protokoll azoknak az előírásoknak az összessége, amelyek a diplomá­ciai testület tagjainak a foga­dó állam kormányszerveivel és az ezen államban akkredi­tált diplomáciai képviselőkkel való hivatalos érintkezését szabályozzák; általában a nemzetközi udvariasság for­maságainak a szabályzata. A különféle államok külügymi­nisztériumainak vagy külügyi hivatalainak külön protokoll-osztálya vagy -hivatala van, amely a diplomáciai protokoll kérdéseivel, a követek fogadá­sával, a nemzetközi jellegű hi­vatalos rendezvények rendjé­nek biztosításával stb. foglal­kozik. (Új Magyar Lexikon)

Krónikásként tanúsíthatom: úgy történt, miként a címben írva vagyon. Miközben dr. Alois Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter a kőszegi vár­kapunál karmesterpálcával a kezében ország-világ és a té­vékamerák!) előtt bizonyította: nem csupán saját hazája kül­ügyeit, hanem egy magyar re­zesbandát is képes vezényelni, a vendéglátók protokollfőnöke csak szerényen mosolygott a háttérben.

Holott nem mindennapos esemény az ilyesmi; avagy előfordul még „ilyenebb" is a gyakorlatában?

Ezt kérdezem dr. Hajdú Jó­zseftől, a Külügyminisztérium protokoll-főosztályának a veze­tőjétől. Névjegye szerint: rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követ.

– Sztorikat ne várjon tőlem, ugyanis véleményem szerint a protokollos akkor dolgozik jól, ha előre nem látható, a forga­tókönyvtől eltérő események, mozzanatok nem következnek be. A szóban forgó kőszegi köz­játékot viszont, igaz, senki sem tervezte be, az esemény nem hivatalos jellege megengedte. Azon a kellemes késő őszi hét­végén ugyanis csak kirándul­tak a bécsi Európa-találkozó küldöttségvezetői Nyugat-Magyarországra. Mi mindannyian, akik vendégeink élményekben gazdag kikapcsolódásáért, szó­rakozásáért – azaz a nagy gonddal, sok-sok egyeztetéssel összeállított program zökkenő­mentes lebonyolításáért – fele­lősek voltunk, csak örültünk, hogy ilyen jó volt a hangulat.

Forgatókönyvet említett az imént: ezek szerint a pro­tokollfőnök mintegy főrendezője a nemzetközi diplomá­ciai, illetve állami esemé­nyeknek?

– Hadd szögezzem le: nem egyedüli rendezője, viszont egy­személyi felelőse vagyok bizo­nyos aktusoknak, események­nek. A hivatalsegédet is bele­számítva, egy híján harmincan dolgozunk itt, a főosztályban egyesülő diplomáciai, illetve rendezvényi osztályon.

– És most számoljon, kérem: az idén 120 küldöttség fogadá­sát, hazai és külföldi program­ját, búcsúztatását szerveztük meg. Államfőit, pártfőtitkárit, miniszterelnökit, kormányfő-he­lyettesit, külügyminiszterit. Ezeknek csupán a forgatóköny­ve 25–30 oldalas, és ötször-hatszor is átírjuk! A mi dol­gunk a magas szintű nemzetközi tanácskozások, találkozók – volt szerencsére nem kevés a múlt időszakban: VSZ- és KGST-konzultációk, kulturális fórum, InterAktion-tanácsülés és a többi – előkészítése, lebonyolítása. Előfordul, hogy kü­lönösen fontos események rész­ben fedik egymást, azaz egyide­jűleg zajlanak. Ez történt pél­dául a dán királynő magyar­országi tartózkodásakor: őfel­sége II. Margit még be sem fe­jezte látogatását, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára el­utazott Kínába.

Engedjen meg egy sze­mélyes kérdést: hogyan lett önből protokollfőnök?

– Feltehetően figyelembe vették főnökeim a kinevezésemkor, hogy több, mint három évtized óta vagyok külügyi szolgálatban. Stockholmban kezdtem, majd a hatvanas évek elején a protokoll-főosztályon dolgoztam, aztán brit és ameri­kai referens lettem, később saj­tóattasé Washingtonban; haza­térve a KB külügyi osztályán, majd megint az USA-ban, az­tán újra a pártközpontban tel­jesítettem szolgálatot. Mint lát­ja, nem árt, ha van némi ta­pasztalata a protokollosnak: könnyebben mozog és eligazo­dik a nemzetközi kapcsolatok nemegyszer síkos parkettjén.

– Fontos, persze, ehhez a munkához legalább két-három világnyelv nagyon jó ismerete, és ami a legfőbb: kiegyensúlyo­zott, biztos családi háttér! A mi munkaidőnk ugyanis sokszor tíz–tizenhat óra, és igen gyak­ran dolgozunk szombaton, va­sárnap is. Egyik nap Budapes­ten, a másikon Sopronban, a harmadikon Brüsszelben, aztán Dél-Amerika valamelyik fővá­rosában – ahová a szolgála­ tunk szólít bennünket.

Mi a jó protokollfőnök legfőbb sajátossága?

– Nem csupán a főnöké, ha­nem minden munkatársáé: ta­pintat, megfontoltság, türelem, helyzetfölismerés, jó szervező­készség. Tudjon szinte észrevét­lenül jelen lenni, úgy a háttér­ben maradni, hogy bármelyik
pillanatban cselekedhessen is.
Szükséges a gyors kapcsolatte­remtő képesség, az emberisme­ret, a határozottság. Elengedhe­tetlen az átlagosnál jobb, arc- és névmemória, hiszen egy-egy rendezvényen, eseményen igen sok személyiség megfordul, szerfölött kínos lenne, ha bárkit is összetévesztenénk másokkal, nem a nevén vagy a rangjnán szólítanánk meg...

... vagy éppen rossz helyre ültetnék akár a tár­gyalóasztal, akár a vacsora­asztal mellett...

– Úgy van. És ha már az asztalt említette: a protokollos­nak nem csupán illik, de tudnia kell, hogy melyik vendég bal­kezes, melyik diétázik, vagy tartózkodik egészségi, vallási okból bizonyos húsfajtáktól, italoktól. Ismernie kell a terí­tési szabályokat, a borfajtákat éppúgy, mint azt, hogy menynyi időbe telik, amíg egy új nagykövettel fölér a Parlament lépcsőjén a Nándorfehérvár-te­rembe a megbízólevél átadásá­ra.

Ha már itt tartunk, ho­gyan zajlik le egy ilyen ak­tus? A lapokban ugyanis leg­följebb egy rövid hírből, ne­tán a tévéhíradó néhány má­sodperces tudósításából érte­
sülünk róla.

– Évszázadok alatt kialakult külön „koreográfiája” van a megbízólevél-átadásnak; nap­jainkra persze ez is egyszerű­södött, miként általában a dip­lomáciai érintkezés megannyi formasága. Csak röviden: az új nagykövetért elmegyek a hiva­talába vagy a rezidenciájára, ahonnan előfutó rendőrmotoros vagy rendőrautó kíséretében érkezünk a Parlamenthez. A kapuban kormányőr tiszt fogad bennünket, fölvezet a díszlép­csőn, belépünk a terembe, ahol már vár az illetékes külügymi­niszter-helyettes. Ki-ki elfoglalja „álláshelyét" a hatalmas sző­nyeg bizonyos pontjain, jóma­gam jelentem az államfőnek, hogy megérkeztünk, ő pedig másodpercre abban a pillanat­ban lép ki dolgozószobájából, amikorra az ünnepélyes aktus­nak el kell kezdődnie. A nagy­követ néhány mondatban vá­zolja küldetése célját, átadjasaját országa vezetőinek szóbe­li üdvözletét és a megbízóleve­lét, valamint elődje visszahívó okmányát. A magyar államfő válasza után az új misszióve­zető bemutatja közvetlen munkatársait, majd az Elnöki Tanács elnöke négyszemközti beszélgetésre invitálja vendégét a dolgozószobájába.  Tíz perc, negyedóra elteltével újra nyí­lik az ajtó, az államfő és ven­dége elköszön egymástól; az új nagykövet még beírja a nevét az Elnöki Tanács vendégkönyvébe, aztán a kormányőr tiszt lekísér bennünket az Or­szágháza előtt várakozó gépko­csikhoz, és rendőri díszkíséret­tel visszahajtatunk az illető kül­képviseletre.

Miben segítheti még a protokollos a külképviseleteket?

– Legfőképpen a magyar kormány-, politikai és társadal­mi, kulturális, tudományos stb. szervezetekkel való kapcsola­tok fölvételében, ápolásában.

Szükségszerű „divat” manapság a takarékosságról beszélni: önök is az eddigi­nél beosztóbban élnek?

– Amellett, hogy a mi terü­letünkön igazodni kell bizonyos nemzetközi színvonalhoz, formaságokhoz, amik így vagy úgy pénzbe kerülnek, lehet és kell figyelni a kiadásokra. Nyolc év óta például nem a repülő­téren, hanem a Parlament előtt fogadjuk és búcsúztatjuk magas rangú vendégeinket. Nem kíséri az érkező államfő repülőgépét vadászkötelék, nincs díszsortűz, elmaradtak az 50-es, 60-as évek dagályos pro­tokolljára jellemző tömeges mozgósítások, a hosszú útlezá­rások, feliratözönök. Az okosan összeállított étlap is lehet taka­rékossági tényező. Mindinkább az ésszerűség, az őszinteségben megnyilvánuló szívélyesség jel­lemzi az eseményeket. Állami, politikai ünnepeinkre is érvé­nyes a mértéktartó protokoll; akkor ünneplünk, amikor a naptár is piros betűs.

Címkék