Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2020. szeptember 24. Az év 268. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738089. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

D-Day, diplomácia, diadal…

D-Day, diplomácia, diadal… D-Day, diplomácia, diadal… D-Day, diplomácia, diadal…
Farkas József György

Ezekben a napokban a világ a 75 évvel ezelőtti történelmi jelentőségű eseményre emlékezik. A II. világháború utolsó előtti évében, 1944. június 6-án szálltak partra Normandiában a Hitler-ellenes koalíció nyugati szövetségesei, hogy meggyorsítsák a harcok menetét, közelebb hozzák a végső győzelem időpontját. A D-Day (vagy D-nap) néven elhíresült eseményt azonban hosszú, éveken át folytatódott diplomáciai kötélhúzás is megelőzte…

A partraszállás közel három évvel az után következett be, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót. Előzőleg a Harmadik Birodalom hadereje győzelmet győzelemre halmozott Európában, megalázott olyan hatalmakat, mint Franciaország, s komolyan veszélyeztette Nagy-Britannia talpon maradását is.  Nem csoda, hogy a brit kormányfő, Winston Churchill, aki magát korábban a kommunizmus legádázabb ellenségei közé sorolta, ezúttal gesztusértékű kijelentéssel ajánlotta fel együttműködését Moszkvának. Hasonló nyilatkozatok hangzottak el az Atlanti-óceán túlsó partjáról is, ámde Roosevelték igyekeztek magukat a háborúból kivonni – ami ment is, amíg a japánok tönkre nem bombázták Pearl Harbourt.

A nyugati segítség konkrét formái csak lassan körvonalazódtak, miközben a német hadigépezet – bár a vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütközött – szívósan haladt előre a végtelen orosz síkságon. A Wehrmacht tábornokai hetekkel számoltak a győzelemig, ám hónapok teltek el, míg Moszkva alá eljutottak. Ott a Vörös Hadsereget még kétség kívül segítette „Tél tábornok” is – a villámháborúra felkészített német sereget a kemény fagyok és a frissen érkezett szibériai alakulatok megállították, sőt valamelyest visszavetették.

Az, hogy a náci hadosztályokat leginkább egy nyugati katonai hadművelet tudná megfékezni, kezdettől fogva „a levegőben volt”. Ivan Majszkij londoni szovjet nagykövet emlékiratainak tanúsága szerint a diplomata már a júniusi napokban felvetette brit partnereinek egy „második front” szükségességét. S amikor 1942-ben Churchill először érkezett Moszkvába és a repülőgép ajtajában a győzelmet prognosztizáló V-jelet mutatta ujjaival, ezt az orosz átlagemberek – állítólag – a 2. front előrejelzéseként értelmezték…

Az azonban még messze volt, a kölcsönös bizalmatlanság pedig közel. Nyugaton jól emlékeztek a Molotov-Ribbentrop paktumra, Moszkvában a háború előtti angol-francia kapcsolatépítési kísérleteik kudarcára – ezeket csak részben feledtették a növekvő haditechnikai és élelmiszersegélyek, amelyek Murmanszk felé tartó szállítóhajóit a német haditengerészet torpedói megtizedelték. Az angolszász haderőt nem elhanyagolható mértékben lekötötték a világháború egyéb hadszínterei: az USA-t a Csendes-óceáni szigetvilág, a briteket pedig Észak-Afrika.

A goebbelsi propagandagépezet által terjesztett kudarc-magyarázatok hitele csak a sztálingrádi téli, majd az 1943-i kurszki nyári csata szovjet győzelmei láttán foszlott szét teljesen a nyugati szövetségesek szemében. Az olaszországi partraszállás után – amit egyfajta „pót-második-frontként” tálaltak volna Moszkvának – komolyan elkezdődött az igazi alternatíva előkészítése. 1943 végére a három szövetséges nagyhatalom vezető diplomatái nagy vonalakban lefektették a háború befejezésének menetrendjét, s ezt a teheráni csúcsértekezlet résztvevői elé terjesztették. A Sztálin, Roosevelt és Churchill elé került anyagban konkrétan szerepelt már a franciaországi partraszállás terve, amit akkor 1944 májusára irányoztak elő. A nyugatiak elkönyvelték, hogy a szovjet előrenyomulás feltartóztathatatlan, s „nehogy már a La Manche-ig meg se álljanak” (a mondást Churchillnek tulajdonítják..). A szovjetek pedig már korábban belátták, hogy keservesen megbosszulhatja magát az oroszul „sapkozakidatyelsztvo”-nak nevezett szellemeskedés (ami nagyjából: annyian vagyunk, hogy ha a sapkáinkat a betörő ellenség elé odadobjuk, már nem tudnak áttörni…). Vagyis az anti-hitlerista koalíció kiállta az idő próbáját, erről a Szovjetunióban meglepően hamar kiadott „Sztálin és Churchill levelezése” vaskos kötete is tanúskodik.…

A feladat innen már a katonákra tevődött át. A partraszállás – amely végül június 6-ára tolódott - valóban hihetetlen erőösszpontosítást, felkészülést és végrehajtást követelő akció volt, de még nem győzte le a német hadsereget – ezt a téli Wehrmacht-ellentámadás is tanúsította. Ám megélénkült az ellenállás Európa-szerte, a kisebb–nagyobb partizánakciók jelezték, hogy közeledik a világégés vége, s az tesz helyesen, aki előmozdítja.  (Bár akadtak, akik nem ébredtek rá erre, elegendő talán emlékeztetni, hogy a normandiai partraszállással nagyjából egy időben gördültek Auschwitz felé a halálvonatok Magyarországról is…) Mindenesetre: a normandiai mezőkön felállított fehér betonkeresztek tíz- és tízezrei máig és ezután is jelzik: drága árat fizetett a világ azért, hogy például Európában már több mint hetven esztendeje béke lehet…

A nap, amely megváltoztatta a világot címmel a BBC History magazin júniusi száma 17 oldalon, négy cikkben, sok képpel foglalkozik a 75 évvel ezelőtti eseményekkel. Peter Caddick-Adams hadtörténésznek, a Wolverhamptoni Egyetem tanárának tanulmányából kiderül, hogy több katona veszett oda a partraszállásra felkészülés közben, mint magán a nagy napon...

Olvasnivaló angolul tudóknak: https://edition.cnn.com/2019/06/05/europe/d-day-75-anniversary-explainer-intl-gbr-scli/index.html