Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2020. szeptember 25. Az év 269. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738090. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Legalább 300 ezer (vagy félmillió?) ukrán kapott magyar útlevelet

Legalább 300 ezer (vagy félmillió?) ukrán kapott magyar útlevelet Legalább 300 ezer (vagy félmillió?) ukrán kapott magyar útlevelet

Amíg Ukrajna a háborúval van elfoglalva, addig Magyarország akkurátusan és demokratikusan elfoglalta a nyugati részeket – állítja a Nása Gazéta, a Mi újságunk portál. Útleveleket osztogatott, iskolákat és egyéb magyar intézményeket hozott létre. Az ukrán külügyminisztérium állandó vitában volt a magyar kormánnyal, de utóbbi – mit sem törődve vele – folytatta addigi tevékenységét, méghozzá a nemzetközi törvényi kereten belül maradva, sőt a szélsőségesek odáig elmentek, hogy a NATO amerikai képviselőivel is vitába keveredtek. 

Összességében megállapítható, hogy Kárpátalja békés úton történő teljes átvétele az idén megtörtént. Ezt megerősíti a többi között az, hogy a nemrég tartott ukrán parlamenti választásokon magyarbarát képviselők jutottak be, akiket bizonyíthatóan támogat is a magyar kormány. A legfrissebb jelentések szerint 300 ezren kaptak magyar útlevelet, de a cikk szerint a rendőrség és titkosszolgálat becslése alapján ezt a számot simán meg lehet duplázni. Ami egyben azt is jelenti, hogy a régió lakosságának nagyjából a fele magyar állampolgár lett időközben. A miniszterelnöki kabinetben hiába tagadják, hogy ez történt volna, a tények magukért beszélnek, Ukrajnát megfosztották Kárpátaljától – írja a Nása Gazéta.

A Hirosimát és Nagaszakit ért atombomba-támadás 74. évfordulójához időzítette az Ukrajna elnevezésű, de orosz portál azt az informatív cikket, amely Ukrajna atomfegyver-fejlesztésével foglalkozik. Leginkább azért figyeltem fel a cikkre, mert számos aspektusból értékeli ezt a kérdést az 1994-i „Budapesti Memorandumra” alapozva. Ukrajna függetlenségének kikiáltása előtt három héttel az idősebb George Bush a nacionalizmus és a szélsőséges erők miatti esetleges veszélyire figyelmeztetett, mert akkor – legalábbis a szerző állítása szerint – az amerikaiaknak sokkal inkább érdeke volt a Szovjetunió egységének megtartása, a többi között az ukrán atomfegyver-fejlesztéstől való félelem miatt. Merthogy épp elég volt nekik megbirkózni az orosz atomfegyver-kérdéssel.

Ezt taglalta részben a „Budapesti Memorandum”, illetve a még előtte – az oroszok és amerikaiak által, illetve néhány kivált tagköztársaság által szignált a „Lisszaboni Megegyezés”, amely egyértelműsítette, hogy a tagországok nem fejleszthetik saját atomarzenáljukat. Ám a Krím bekebelezésével a „Budapesti Memorandumon” sok csorba esett. Egyrészt az oroszok nem tartották be, véli mind a mai napig az Egyesült Államok és Ukrajna, de erőre kaptak a nacionalisták is, akik a memorandum szellemével ellentétesen Ukrajnát atomhatalomként szeretnék látni.

A cikk nem egy portált és bloggert idéz, amelyek szerint Ukrajna rendelkezik kisebb hatóerejű atombombával, amivel a kelet-ukrajnai harcok során fenyegetőzött is. Nem egy ukrán képviselő ezért szorgalmazza a „Budapesti Memorandum” felmondását, hogy az atomfegyver-gyártás ne ütközzék nemzetközi törvényi akadályba, s ennek kapcsán került a képbe a piszkos bomba gyártása is, ami ugyebár nem atomfegyver, de robbanófejjel ellátott sugárzó anyagot takar. A cikk végül megnyugtatóan zárul, Ukrajna letett atomterveiről.

Azbej Tristán az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság helyettes vezetője Washingtonban elhangzott beszédéről számol be a Church Militant amerikai portál, amelyet többek között Azbej twitter-üzenetére is alapoz. A főhivatalnok szerint ma a keresztények vannak kitéve a legnagyobb üldöztetésnek – hangzott el a lelkipásztorok a vallásszabadságért elnevezésű konferencián. Azaz minden 9. keresztényt üldöznek, naponta 11-en halnak meg közülük a világon, és mintegy 1200 keresztény katolikus templomot romba döntöttek 2018-ban. Szidja az ateistákat, a marxistákat, és figyelmeztet, át kellene végre törni a csend falát, hogy védelmükbe vehessék a katolikus keresztényeket.

Az One America News Network a magyar falépítés példáját hozza fel arra, miként lehet megoldani a menekültválságot. A videó-interjúban elhangzik, hogy szinte egy éjszaka felépítette a magyar kormány a falat, ami szerinte egyébként turistalátványosság is. S ennek köszönhetően csaknem 95%-kal visszaszorította a bevándorlást – hangzik el az interjúban, amely egyrészt kritizálja Angela Merkelt, hisz a 2015-i migrációs válság tényleges következményeivel most szembesül Németország is. Másrészt védelmébe veszi az egységes uniós politikával szembeszegülőket, ugyanis miden ország joga megteremteni saját migrációs politikáját.