Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2020. szeptember 24. Az év 268. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738089. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Szuperkém vagy csupán szexmániás? – Szerencsétlen Félix

Az újságíró archívumából: Szuperkém vagy csupán szexmániás? – Szerencsétlen Félix
Kulcsár László

Nyár lévén még a (félhivatalos) magyar kormánylap is helyt adott a többi között az osztrák bel- és külpolitikára szakosodott munkatársának egy kis (hogy is írjuk?) sikamlós-csiklandós kalandozásra. Természetesen néhány évvel azelőtt, hogy ez a sztori 1989. augusztus 11-én (tehát éppen ma három évtizede) megjelent, aligha tette volna közzé a hitelességére és komolyságára különösen kényes magyar napilap. Ám miután a leginkább érintett Ausztria sajtójában az általam írtaknál sokkal részletesebben megszellőztették a témát, és az amerikai kollégák sem kímélték a főszereplő(ke)t, már nem lehetett gond „szerencsétlen Félix” nem mindennapi sztorijának tálalása a magyar olvasóközönség számára. Íme:

Kapóra jött a Bloch-ügy a nyár és az uborkaidény kel­lős közepén! Miután feltétele­zett szálai Kelet és Nyugat felé egyaránt vezetnek, és megvan benne mindaz, ami egy hagyo­mányos kémsztorihoz minden­képpen szükséges, akár hetekig is elcsemegézhetnek belőle jó tollú és rámenős újságírók, a lapjuk példányszámát emelni szándékozó szerkesztők. És per­sze az olvasó is megkap(hat)ja mindazt, ami neki jár. Mert ké­rem szépen benne van ebben a dossziéban a szovjet, az ameri­kai titkosszolgálat és kémelhárítás, azaz a KGB, a CIA és az FBI is. Belekeveredtek a bécsi mazochista és szadista „öröm­szerző szakma” hölgyeményei, talán még a párizsiak közül is néhányan. Van egy komputer-­szakembernek álcázott, finn útlevéllel röpködő állítólagos szov­jet ügynök, egy Unesco-tisztviselőnek álcázott másik szovjet összekötő, aki – titokban föl­vett videofelvétellel bizonyíthatóan – egy fekete táskát adott át a főszereplőnek egy párizsi étterem asztala alatt. Csakhogy ez a táska nem lehet bizonyí­ték, miután mindeddig ismeret­len a tartalma. Előfordulhat, hogy csupán déligyümölcsöt s néhány tábla csokit hozott ben­ne a kedves (kém)bácsi a gye­rekeknek.

Mind ez ideig tehát majd­nem jelentéktelennek és szok­ványosnak tetszik a történet, ennyiből aligha él meg hetekig a sajtó. Csakhogy miután Felix Bloch (nem tévesztendő össze a svájci Nobel-díjas fizikussal – a szerk. megj.), a hallgatag főszereplő nem akárki, hanem az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének második embere volt, aki hét évig állomásozott a „kék” Duna partján, kiszolgálta a Reagan-adminisztráció nem éppen diplomatának született két nagykövetét is az osztrák fővárosban, máris kezd érdekesebbé válni a történet. Igazán sikamlóssá pedig akkor lesz, amikor kiderül: az osztrák születésű Felix Bloch évtizedek óta szoros baráti kapcsolat ápolt dr. Alois Mockkal, Osztrák Néppárt vezető politikusával, volt alkancellárral és külügyminiszterrel. Egykoron együtt tanultak, és a későbbiekben sem vesztették szem elől egymást, a feleségek is jó barátnők lettek, összejártak (főként a bécsi évek alatt), s ha Washingtonba szólította a szolgálat Mockékat, Blochék szívesen rendelkezésükre bocsátották a vendégszobájukat.

Bloch és „Bobby gróf”, azaz Robert Graf (akkoriban osztrák szövetségi gazdasági miniszter) gyakran együtt ebédelt a bécsi Grotta Azzurában, ebben az előkelő olasz étteremben, és évente kétszer hatan (Mockék, Blochék és Grafék ülték körül a vacsorázóasztalt „Bobby” eisenbergi birtokán, a magyar határ közelében. Tilos, a beosztással összeegyeztethetetlen cselekedetek? Aligha, hiszen a diplomaták kötelessége is, hogy a lehető legjobb kapcsolatokat alakítsák ki állomáshelyükön a prominens személyekkel. Graf meglehetősen jól ismerte Blochot, akinek 50. születésnapján dukált a „Dear Felix” megszólítás. Nem véletlen hát, hogy amikor az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI fölkérésére az osztrák belügyminisztérium állambiztonsági főnökei összeállítottak és elküldtek Bloch bécsi ismerőseinek 12 kérdést, Graf ex-miniszter válaszai semminemű kapaszkodót sem tartalmaznak a nyomozók számára.

Illlusztráció: noir4usa.org/cafe-noir-bloch-freud-and-the-city-of-spies/

Illene végre kimondani: kinek, mi kifogása van Blochhal szemben? Az amerikai ABC tévéállomás gyújtotta meg a gyanú kanócát az ötvenes évei közepén járó karrierdiplomata széke alatt. Akkor, amikor az már újra otthon, a külügyminisztérium igen fontos szobájában ült. Azt állították róla, hogy „1980 óta informálta a szovjet KGB-t egy finn számítógép-szakértőnek álcázott, Bécs és Helsinki között ingázó összekötő révén”. Azt is a szemére vetik, hogy e tevékenységéért dollár-százezrek ütötték a markát, ugyanis a szovjetek Bloch közreműködésével egész sor COCOM-listás technológiához jutottak hozzá. A „Waldheim-ügy” óta érezhető amerikai bizalmatlanság Ausztria iránt csak erősödött, amikor Washington néhány évvel ezelőtt megpróbált diktálni Bécsnek, miképpen védje a korszerű nyugati technológiát. Ez egybeesik Bloch Duna-parti szolgálati idejével. Ráadásul a Wall Street Journal a minap megszellőztette Vitalij Jurcsenko – CIA-ügynökké lett KGB-tiszt – információját, amely szerint 1985-ben az oroszoknak sikerült lehallgatniuk a bécsi amerikai nagykövetség telefonjait. Főként azok a beszélgetések érdekelték őket, amelyeket az osztrák kereskedelmi és külügyminisztérium illetékeseivel folytattak a technológiai transzfer ügyében. „Bloch egyáltalán nem ismeretlen a keleti elhárítás köreiben” jelentette ki Leo Frank ezredes, a linzi rendőrség volt bűnügyi osztályvezetője, az osztrák államrendőrség egykori tekintélyes beosztottja, napjaink egyik legjobb osztrák kémszakírója. A Neues Volksblattban arról nyilatkozott, hogy az NDK titkosszolgálata által (belső használatra) 1968-ban megjelentetett „ClA-kézikönyv” 64. oldalán ez áll a gyanúba keveredett főszereplőről: „Bloch, Felix Stephan, szül.: 1935. 7. 19. Ausztriában, nyelvismerete: német, spanyol, 1945 óta USA-állampolgár; 1959-től a külügyminisztériumban, CIA-tevékenység; állomáshelyei: Düsseldorf, Caracas (alkonzul), Washington”. Azóta persze másutt is megfordult: Berlinben és Nyugat-Berlinben, Bécsben.

Érdekesség: bár a kiválóan fölkészült NDK-szakemberek már 1968-ban tudtak Bloch CIA-tagságáról, mégsem tettek ellene…

Az osztrák BM állambiztonsági szolgálata megtalálta Bloch állítólagos finn KGB-összekötője, Reino Gikman bécsi tartózkodásának nyomait. És most jönnek a nők! Az FBI svájci irodája közölte a bécsi nyomozókkal annak a hölgynek a nevét, aki állítólag különleges szerelmi szolgáltatásokat nyújtott a föltételezett – immár szovjet–amerikai – ügynök­diplomatának. A Gina (valószínűleg ál-) néven szereplő személy nem is olyan régen a szado-mazo „kultúra” korbácsos- láncos játékai legfőbb ismerőjének számított Becsben. Az általában jól értesült Profil legfrissebb számában azt írja, hogy Bloch rendszeresen találkozott Ginával, felesége távollétében még a döblingi szolgálati villájában is vendégül látta. Vannak, akik szerint a magas beosztású amerikai diplomatának más ügyből kifolyólag volt szüksége Ginára, akit viszont „a finn” is jól ismert.

Mindazonáltal az IBM-számítógépek Helsinkiből Bécsbe járkáló szakértője is szereti a Gina nyújtotta örömöket. Bizonyíték erre (egyebek között) Gikman Párizsból 1989. május 12-én küldött képeslapja (a képen), amelyen három összekötözött, bájait domborító, csupán cipőbe öltözött hölgy látható. A címzettek: a bécsi Kern kiskocsma „udvari tanácsos” törzsasztalának vendégei. Véletlenül (?) a bel- és a külügyminisztérium, a kancellári és az államfői hivatal, az alsó-ausztriai tartományi kormány hivatalnokai. – A minap Franz Löschnak osztrák belügyminiszter kijelentette a bécsi rádióban: hivatala lezárta a Bloch-dossziét, mert az amerikai diplomatának az osztrák politikusokhoz fűződő kapcsolatai nem érintik az ország biztonságát.

Washingtonban azonban továbbra is nyitva a dosszié, annak ellenére, hogy mindeddig semmi vádnak valót sem találtak (az újságírók által) „szerencsétlen Félix”-nek elkeresztelt Bloch ügyében. A már idézett bécsi hetilap, a Profil munkatársa egy töredék-telefonbeszélgetést folytathatott az amerikai diplomatával. Felix Bloch kijelentette: „Vádaskodások vannak, bizonyítékok nincsenek. Bizonyítsák be a bűnösségemet!”