Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2020. szeptember 25. Az év 269. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738090. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: a NDK-menekültek ügyét emberségesen kell megoldani

Az újságíró archívumából: a NDK-menekültek ügyét emberségesen kell megoldani
Kulcsár László

Egyre forróbbá vált a légkör a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége és konzulátusa körül, ahol keletnémet (értsd: NDK-beli) állampolgárok százai (a jóindulatú, rokonszenvező magyarok által befogadottakkal együtt ezrei) gyülekeztek-vártak sorsuk jobbra fordulására. Nevezetesen arra, hogy Bonn nyugatnémet útlevelek kiállítására utasítja magyarországi külképviseleteit az okmányért sorban állók számára. Hasonlóan várakozó állás- (és ülés)pontot foglaltak el a zugligeti plébánia területén berendezett (menekült)tábor lakói is, akiket Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója és Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a szeretetszolgálat alapítója gyámolított a német máltaiak és a német Vöröskereszt önkénteseinek közreműködésével, anyagi-tárgyi segítségével. (A nyitó képen: a Nyugatra kiutazásban reménykedő keletnémetek a Német Szövetségi Köztársaság budai konzulátusának közelében.)

Az akkor nemzetközileg is elismert hírforrásként számon tartott félhivatalos kormánylap, a Magyar Hírlap (nem elődje a ma azonos címmel nyomtatottnak) külpolitikai rovata munkatársaként – tekintettel az érdekelt országok diplomáciai testületeivel ápolt kapcsolataimra – igyekeztem az abszolút egyedülálló (és az államközi kapcsolatokat tekintve) szerfölött kényes menekültügy minden lényeges mozzanatáról tudósítani a lap olvasóit. A tájékoztatáshoz természetesen felhasználtuk a hírügynökségek jelentéseit éppúgy, mint a külföldi rádióállomások és méregdrága berendezések bevetésével elérhető tévéadók híreit is.

Az eseményeket Szigeti Tamás fotoriporter kollégám igyekezett hiteles képekkel illusztrálni. A Magyar Hírlap 1989. augusztus 16-i számában ez jelent meg:

 

– Magyarul, németül egyaránt megjelent, elhangzott a lapokban, a rádióban az NDK budapesti nagykövetsége konzuli osztályának a felhívása, amely szerint semminemű hátrányos következménnyel sem kell számolniuk azoknak az NDK-állampolgároknak, akik most az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodnak. Mi több, az NDK konzuli osztálya várja is tanácsadásra az érdeklődő állampolgárait. Hányan jelentkeztek tegnap, a munkaidő befejeztéig az NDK budapesti külképviseletén a felhívásra?

A Magyar Hírlap munkatársának a kérdéseire Wolfram Küstner, a nagykövetség sajtóattaséja válaszolt:

– Először is köszönjük a magyar sajtónak, rádiónak, hogy helyet adott a közleményünknek.

Ami a kérdés lényegét illeti: a probléma igen kényes, ezért ne kívánjon konkrét választ.

– Ha netán – éppen az önök fölhívására – lennének hazatérő állampolgáraik, véleménye szerint megkapnák-e az engedélyt az NDK végleges elhagyására?

–  Engedje meg, hogy válaszul az NDK külügyminisztériuma helyettes szóvivőjét idézzem, aki kijelentette: miként minden jogállamban, akként az NDK-ban is törvények szabályozzák az utazást, a kiutazást, beleértve a családegyesítést is. Ezek a törvények minden állampolgárunkra egyaránt és egyformán vonatkoz­nak.

Küstner úr kollégája, Martin Eberts, az NSZK budapesti nagykövetségének sajtóattaséja ugyancsak a menekültügy kényes voltára hivatkozott, amikor megkíséreltem megtudni:

Ismeretes, hogy a berlini állandó képviseletükön tartózkodó NDK-állampolgárok közül jó néhányan – hallgatva az ottani vezető diplomaták szavára – eltávoztak, hazamentek. Mi újság a budapesti külképviseleten? Volt-e, aki meggondolta magát?

– Kérem, értsen meg bennünket, ha most nem adok, nem adhatok tájékoztatást. A magyar féllel történt megállapodásunk is köt bennünket, szeretnénk az ügyet a lehető legemberségesebben elintézni, s ilyen esetekben a szűkszavúság a célravezető.

A nyugatnémet sajtóattasétól azt is szerettem volna megtudni, hogy milyen eredménnyel tárgyalt magyar testvérszervezetével az NSZK Vöröskeresztjének tegnap kora délután Budapestre érkezett küldöttsége. Mint kiderült, a diplomata a kérdező újságírótól értesült a küldöttség budapesti tartózkodásáról. Végül is dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkár-helyettese válaszolt a Magyar Hírlapnak:

– Csak szűkszavú lehetek, miután sajtóközleményről nem állapodtunk meg a nyugatnémet Vöröskereszt magas rangú tárgyalóküldöttségével. A megbeszélések szerdán is folytatódnak. A témái: együttműködés, a román és az NDK-beli menekültek ügye, ellátásuk.

Folytatja-e a Magyar Vöröskereszt a hazánkban tartózkodó, rászoruló NDK-állampolgárok élelmezését?

– Igen, amennyire szerény lehetőségeinkből erre telik. Itt kívánom megjegyezni: bekapcsolódott e humanitárius segítség­nyújtásba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is.

(MTI) Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja levelet írt Erich Honeckernek, az NDK párt- és állami vezetőjének a nyugatnémet diplomáciai képviseleteken tartózkodó NDK-állampolgárok problémájának megoldása végett. A levelet, amelynek tartalmát bizalmasan kezelik, még hétfő este nyújtották át a címzettnek Berlinben. Ezt Herbert Schmülling, a bonni kabinet szóvivője tegnap délután jelentette be.

Szavai szerint a kancellár a levélben kifejezte elvárását, hogy az írásban lefektetett bonni megfontolásokat ismertetik az NSZEP Politikai Bizottságának keddi ülésén. Schmülling egyúttal megerősítette, hogy a levél elküldése nyomán, kölcsönös megállapodás alapján, lemondták azt a mára tervezett találkozót, amelyen Walter Priesnitz, az NSZK belnémet kapcsolatokkal foglalkozó minisztériumának államtitkára Wolfgang Vogel NDK-ügyvéddel szintén e menekültek humanitárius ügyeiről tanácskozott volna.

Kohl és Honecker mielőbbi találkozóját sürgette a kölni Express ma utcára kerülő számában megjelenő nyilatkozatában Manfred Stolpe, az NDK-egyházak szövetségének helyettes elnöke.

Keletnémet menekültek sátrai a zugligeti plébánia és a Máltai Szeretetszolgálat táborában. 

Az NDK egyik legmagasabb egyházi méltósága szerint az NSZK diplomáciai képviseleteire menekült NDK-állampolgárok problémáját nem lehet megoldani a hatályos berlini törvények megkerülésével. Dr. Günter Krusche, az evangélikus egyház főelöljárója a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióadója számára tegnap reggel adott nyilatkozatában kifejezte azt a meggyőződését, hogy a menedékkeresők hazatérése enyhítené a feszültséget.

Az NDK-beli evangélikus főpásztor mindamellett feltárta, hogy az NDK-ból érkező áttelepülők és menekültek számának növekedését a gazdasági viszonyokkal való elégedetlenség és a politikai csalódottság okozza. Az NDK felé is irányuló rádióadásban Krusche megállapította: sok állampolgár, aki reményeket fűzött a szovjet átalakítási program, a peresztrojka kisugárzó hatásához és az emberi jogok kiteljesítését is szavatoló helsinki biztonsági és együttműködési folyamathoz, most azt tapasztalja, hogy az NDK-ban eleddig nagyon kevés dolog változott.

A német protestáns lelkész kiváltképp nyomasztónak érzékeli, hogy az NDK-ban nyilvánvalóan képtelenek biztató távlatokat tűzni az ifjúság elé. Az egyház mégis inkább a maradásra óhajtja késztetni az embereket. Ezt a dolgát azonban lényegesen megkönnyítené az a körülmény, ha az NDK-ban felcsillanna a remény: ott is megkezdik a változás és a nyitás politikáját. Márpedig ez az NDK vezetésének a feladata, s ezt a vezetést erre kell bátorítani – mondotta Krusche.

– Az NDK nincs irigylésre méltó helyzetben – állapította meg tegnap a belgrádi Politika. –A kitelepülésük engedélyezését kérelmező állampolgárainak száma 750 000-ről villámgyorsan 1,5 millióra növekedett. A legelkeseredettebbek és legbátrabbak szökésre határozzák el magukat.

Nem hisznek abban, hogy a hatóságok engedékenyebbé válnak és törvényesen elhagyhatják az országot.

A lap szerint az NSZK budapesti nagykövetségére menekült NDK-s állampolgárok miatt „a magyarok kínokat állnak ki, mert a nemzetközi egyezmények arra kötelezik őket, hogy védelmet nyújtsanak azoknak a külföldieknek, akik saját országukban faji, vallási, nemzetiségi vagy politikai okok miatt megtorlástól tartanak. Másfelől nehéz politikai menekülteknek minősíteniük az egyik baráti országból, hivatalos úti okmányokkal magyar földre érkezett embereket”.

Magyar határőrök rajtakapták Niels Tobiesent, a Politiken dán újság bonni tudósítóját, amint két NDK-állampolgárt akart a magyar határon át Nyugatra segíteni. Tobiesen lapjának keddi számában elmondotta, hogy augusztus 6-án „spontán” módon döntött úgy, hogy a házaspárt gépkocsijának csomagtérében viszi át Ausztriába. A közelebbről meg nem határozott átkelőhelyen a magyar határőrök átvizsgálták kocsijának csomagterét és néhány órás várakozás után őt és az NDK-házaspárt visszaszállították Budapestre. Az újságíró a magyar hatóságok magatartását barátságosnak, fesztelennek és jóindulatúnak minősítette. Saját eljárásáról kijelentette, hogy a magyar határon „olyan drámai megindító, és Európa újabb történelmében példa nélküli helyzet alakult ki, amelyben érző szívű ember közömbös nem maradhat”.

(MTI, ADN) Az Egyesült Államok berlini nagykövetségének területére a jövőben csak azok a személyek léphetnek be, akik a képviselet tevékenységével közvetlen kapcsolatban állnak – jelentette kedden az ADN az AP amerikai hírügynökséget idézve. Minden hívatlan vendéget kiutasítanak – értesült az AP a jelentés szerint. Az amerikai hírügynökség – és a hírt ismertető ADN – semmivel sem indokolta a nagykövetség döntését.