Oracle-pályázat: hosszabbítás a vakáció kezdetéig
A kezdeményezés célja nem szakmai, hanem társadalmi értékek erősítése: a 13–17 éves pályázók kultúra, tudomány és sport kategóriában versenyezhetnek a fejenként félmillió forint értékű díjakért. A fiatal tehetségek keresésében számos alapítvány és szervezet segítségét is igénybe vették. Az eddig több mint 50 jelentkezőből sokan az utolsó napokon adták be a pályázatot, ezért döntött az Oracle vezetése úgy, hogy az iskola szünet kezdetéig meghosszabbítja a határidőt. A zsűrizésben a vezetőségen és a cég partnerein kívül Réz András filmesztéta és Kiss Balázs olimpia bajnok is részt vállalt. A fiatal tehetségek keresésében számos alapítvány és szervezet segítségét kérték a pályázat kiírói.
A pályázók sok különleges, ritkaságnak számító munkát nyújtottak be eddig is. Két lány, például, a férfiak kemény világát vette célba, Mónika profi jégkorongozó szeretne lenni, Lilla pedig a gépészet területén szeretne bizonyítani. A legmegindítóbb önéletrajz talán Boldizsáré, aki tudomány kategóriában jelentkezett; a vak fiú a magyar történelem eddig kevésbé ismert időszakainak kutatásának szentelné életét.