Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2022. augusztus 8. Az év 220. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738772. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Ezüstkorú gondolatok boldogulásunk lehetőségeiről – Timár János professzor új könyvei

Ezüstkorú gondolatok boldogulásunk lehetőségeiről – Timár János professzor új könyvei
Infovilág

Timár János professzor két kötetben összegezte a hosszú évtizedek alatt felhalmozott gazdag élettapasztalatát. A két kötet csaknem egy időben született, de nem folytatása egyik a másiknak, csupán gondolati kötődések vannak közöttük. Látszik, hogy a szerző a minőséget helyezi előtérbe a mennyiség helyett, így ez a két kis könyv is (144 és 136 oldal) külsőre szinte csak két tanulmánynak hat, de benne vastag kötetek tudása rejlik, sokszor akár csak egy-egy lábjegyzetében is.

Egy olyan tudós, mint Timár, rendszerszemléletben gondolkozik, számára magától értetődő, hogy a foglalkoztatás-, az oktatás- és a szociálpolitika szerves egységet alkot; ezek mind meghatározóak a gazdasági növekedés szempontjából.

A kötet első negyede az oktatáspolitikáról szól. Áttekinti az iskolarendszer és a szakpolitikák kialakulását, és azt, hogy mivel foglalkozik az oktatáspolitika, mihez kell értenie az oktatáspolitikusnak? Ezt követi az iskolarendszer kialakulása és fejlődése, a tudás és iskolai oktatás, az oktatáspolitika feladatai, és az oktatáspolitika helye és szerepe a szakpolitikák rendszerében témakörök áttekintése.

A második blokk témája is a magyar oktatáspolitik, ám ezúttal a nemzetközi összehasonlítás tükrében. Itt, egyebek mellett megtudhatjuk, hogy a szövegértésben lemaradtunk, de azt is, hogy a felsőoktatásunk túlméretezett, vagy azt, hogy miközben a pedagógusbérekben elég nagy a hátrány, ugyanakkor (ha a GDP arányához mérjük az oktatás költségeit) Magyarország átlaghoz közeli helyzetben van az OECD-országokhoz képest, miközben mi, itthon, naponta tapasztaljuk a hiányosságokat. Szerzőnk itt is rendszerproblémára hívja fel a figyelmet.

Ami a pedagógusok körülményeinek nemzetközi összehasonlítását illeti, a harmadik részben az 1990 után történésekről kapunk érzékletes leírást. Például: az egyik táblázatban a közgazdászok bérét 100 százaléknak véve tesz összehasonlításokat. A rendszerváltás előtti utolsó évben a felsőfokú oktatók (110) és a középiskolai tanárok (109) is meghaladták ezt, és csak az általános iskolai pedagógusok maradtak el (84). A sorozatos átrendeződések után, 1999-re az arány 52, 43 és 37 százalékra esik vissza a közgazdászbérekhez mérve. Ez, így, egészségtelen folyamatra utal.

A negyedik fejezetrész az oktatáspolitika történetét tekinti át, teszi kritika tárgyává az 1940-es évek végétől napjainkig, az aktuális oktatási reformig. A professzor úr hat pontban javaslatot is tesz:

1. A reform kiemelt feladata lenne a felsőoktatás vertikális struktúrájának helyreállítása az OECD–EU irányelvei szerint Ezen belül a legfontosabb a felsőoktatás első ciklusába tartozó kétéves felsőfokú szakképzés céljának és funkciójának helyes meghatározása.


2. A reform második főfeladata a pedagógus(tovább)képzés rendezése. Ennek kidolgozására szakértői munkacsoportot javasol szervezni, hogy rövid határidővel javaslatot dolgozzon ki az óvodai és általános iskolai pedagógusok képzése és a tanárképzés egységes megvalósítására.


3. A felsőfokon végzettek tudásának növelését erősítené, ha a kiemelésre igényt tartó egyetemek az új hallgatók felvételénél előnyben részesítenék az emelt szintű érettségivel rendelkező fiatalokat. Ez a javaslat talán már megvalósulóban is van, hiszen ilyen változásokat mostanában többen is szorgalmaznak – erősítette meg Herczog László miniszter.

4. A jelenleg középfokú intézményekben folyó felsőfokú szakképzés valamelyik felsőoktatási intézmény épületében kapjon helyet, és így a középfokú oktatás kapacitásainak egy része felszabadulhatna. Számításba veszi azt is, hogy a részidős képzés törvényi módosítása alapvetően csökkentené e képzés volumenét, így e területen is kapacitás szabadulna fel, amit elsősorban kollégiumok céljaira lehetne hasznosítani.

5. Az egyetemi autonómiát úgy kívánja megvalósítani, hogy a vezető szabadon választhassa meg munkatársait, dönthessen az oktatás tartalmi és módszertani kérdéseiben, valamint a rendelkezésre álló anyagi és pénzügyi források felhasználásában.

6. Erősíteni kellene a minisztérium oktatáspolitikai irányítását és igazgatását. A miniszter kiválasztásánál és helyetteseinek jóváhagyásánál – a szakmai felkészültségen túl – elsősorban a vezetési készséget, és a döntéshez szükséges határozottságot és felelősségvállalást lenne célszerű figyelembe venni.

A most megjelent másik kötetben a szerző bemutatja a tulajdon, a vagyon és a hatalom kialakulását a társadalomban. Kifejti, miként függenek össze e tényezők az egyenlő részesedés alapján kialakult egyenlőtlen elosztással, és ez utóbbi miért vezet ismétlődő konfliktusokra, szünet nélküli háborúskodásra és pusztításra. Kétezer év statisztikai adatai és történelmi példák segítségével vezeti végig az olvasót a rabszolgaság, a hűbériség és az iparosodás munkaviszonyainak változásán, a háborúk történetén. Azt a következtetést vonja le, hogy a mai, a tulajdonon alapuló társadalom úgy működik, mint a mókuskerék, aminek foglya maga az ember. Felveti a kérdést: van-e lehetőség a szabadulásra?

A könyv önálló mű, de ott van mögötte az oktatás, a foglalkoztatás szimbiózisa, ott a társadalomtörténeti összefoglalás, és ott van mögötte (az Életregény ismeretében) maga Timár János is, a hitével és moralitásával együtt.

Az „Ember, tudás, társadalom kötet” sajátos villanófény: rávillant Timár János tudományos munkásságának önként vállalt fő vonalára, arra, hogy újra elmondja: tudás nélkül nincs alkotó ember; oktatás nélkül nincs fejlődés. Az oktatás minősége segíti, vagy visszafogja a gazdasági és társadalmi folyamatokat. A szerzőt ezúttal az foglalkoztatja: nézzük meg, mi van a tudás fejlődésének hátterében!? Ezt a társadalom történetében és alakulásában fedi fel.

A tudós személyiségével vezető-kísérő szerepet lát el, amikor azt mondja: járjuk végig együtt az emberiség történetét! Ebben az utazásban azt szeretné elérni, hogy ki-ki a maga tudása alapján is el tudjon igazodni a szüntelen fegyveres konfliktusok és pusztítás, valamint a termelés és kultúra ellentmondásos fejlődésének folyamatában.

A kötet kulcsszava – bár lehetne a tudás is –, válójában a méltányosság, hiszen az emberi társadalom története a méltányosság esélyének a története. „Az emberi közösség története az egyenlő és egyenlőtlen elosztás erőinek a küzdelme.”

A méltányosságon alapuló ősi egyenlőtlen részesedés szüli meg az egyenlőtlen elosztást, az pedig a tulajdont, a vagyont és a hatalmat, amely hármas az egyenlőtlen elosztás fenntartásában érdekelt. Az egyenlőtlenségek történelmén átvezető úton arról győz meg, hogy a gazdasági formációk és munkaviszonyok változása mindig is a maximális gazdasági eredményt szolgálta; az új munkaerőforrást pedig az ököljog és az új rabszolgaságig terjedően az emberek birtoklása biztosítja. E pokoli bugyrok legmélyebbje a népirtás és a rabszolgaság 20. századi drámai történelmi szégyenéhez vezet. Az időutazás tehát a méltányosságtól indul, és ugyanide ér vissza.

Timár János arról is meggyőz, hogy a terméktöbbletért mindig meg kellett küzdeni, ezért az egyenlőség és egyenlőtlenség esélye szükségszerűen vezet a fegyveres konfliktusokhoz, a háborúzáshoz, és teremt egy sajátos antinómiát, hiszen a háború a hadiiparban megtestesülő gazdasági növekedés a folyamatos gazdagodásnak, ugyanakkor ellentmondásos módon a társadalmi stabilitásnak is az eszköze lesz, hisz’ a társadalom számára új munkaerőforrást tesz lehetővé, és korlátlanná növeli az ember birtoklási vágyát. 

Ebből az igen kevéssé optimista emberiségtörténetből Timár visszatér ahhoz a kérdéshez: van-e, és mi a megoldás? Bizonyítja, hogy a leszerelésre irányuló politikai szándékok eredménytelenek voltak, és maguk a leszerelési szándékok is belsőleg ellentmondásosak, mert azzá teszi őket a politika ellentmondó érdekeltsége. A filozófiák kudarcot vallottak, szerzőnk nem is gondolja, hogy közmegegyezés fogja egyik napról a másikra a múltat végképp eltörölni, ám hisz azokban a közösségi intézményekben és szervezetekben, amelyeket az emberiség önmaga hozott létre, önmaga üdvére. A politikusnak korlátlan felelőssége van, és ha ezek az intézmények léteznek, márpedig léteznek, akkor ki kell hozni belőlük azt a lehetséges maximumot, amit az eredeti emberi közösségi szándék beléjük táplált.

Kósáné Kovács Magda úgy fogalmazott: „nem tudom, mennyi az esélye annak, hogy létrejöjjön az Egyesült Nemzetek Szövetségben a Timár által javasolt Méltányossági Végrehajtó Bizottság, és ha létrejön, tud-e majd eredményesen tenni azért, hogy a méltányosság világot összetartó erő legyen, vagy a szervezetek elposványosodásának útján indul el, – de akarni kötelességünk, felelős feladatunk. Timár arra figyelmeztet, hogy a méltányosság felé vezető világúton az oktatásnak meghatározó szerepe van. A gyerekek ne játsszanak gyilkos játékokat, ha pedig mégis hagyjuk, felelősek vagyunk; hogy az iskolai oktatásban ne foglaljon el kiemelt szerepet a katonai előkészítés, mert ha hagyjuk: vétkesek vagyunk, és hogy a katonai kiképzés menjen vissza arra a pontra, amelyik a világ biztonsága számára szükséges és elfogadható! Méltányosság, tudás és felelősség az én számomra ez is három kulcsszó, és ki-ki válassza ki belőle a magáét! És ha csak a legelső lépést tesszük meg, akkor is múlhatatlan köszönettel tartozunk Timár professzor úrnak.”

A két kötet kapcsán szólnunk kell az idén öt éve alakult Pro Die Kiadóról is, amelynek minden szakirodalmi kiadványa könyvművészeti igényességgel készül. Akár kemény, akár puha fedelű a kötet, biztosak lehetünk benne, hogy szerkesztése, tipográfiája a mívességet hordozza magán. Jelen esetben is a jó minőségű a papír, szép a szövegek elrendezése, a fekete–fehér –téglavörös színvilág harmóniája, a margókra kifutó, figyelemfelkeltő jegyzet-címszavak, vagy raszterek, a táblázatok, grafikonok és fotók jó elrendezése, a bekezdések inicializált betűi mindazt a jó érzést szolgálják, amivel az olvasó könnyen eligazodik, és örömmel lapoz egy ilyen könyvben.

(Felelős szerkesztő Dövényi Mária Ibolya, tördelőszerkesztő L. Kossár Tímea, nyomdai munkák: Corbis Kft. Budapest. A megjelenést a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta.)

Címkék