Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2022. augusztus 8. Az év 220. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738772. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Fekete képek – a kiállítás második fordulója

Fekete képek – a kiállítás második fordulója
Infovilág

Gergely Nóra: Térkalligráfia.Izgalmas látvány, gondolatébresztő műalkotások. A képeken a fekete számtalan árnyalata. A Magyar Festők Társasága az első nagysikerű tárlat után most másodszor rendezi meg a fekete képek seregszemléjét.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete által felkért művészek 67-en vannak: Ajtai Tamás, Ásztai Csaba, Ballonyi Pál Margit, Baksai József, Barabás Márton, Bekő Judit Sasa, Budaházi Tibor, Csikós Ilona, Darázs József, Dobay Géza, Ézsiás István, Fenyvesi Márta, Gáll Ádám, Gellér B. István, Gergely Nóra, Guti József Soma, Halbauer Ede, Iványi Katalin, Jovián György, Kazinczy Gábor, Kéri Mihály, Kiss Ilona, Károlyi Ernő, Konok Tamás, Kopócsy Judit, Kovács Péter, Kovács Péter Balázs, Kőrösi-Papp Kálmán, Krajcsovics Éva, Makó Judit, M. Novák András, Mózes Katalin, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Nagy Imre Gyula, Opánszki Tamás, Orbán Sándor, Oroján István, Orvos András, Papp Oszkár, Paróczi Ágnes, Pascalau Mariana, Sebők Éva, Sophrin, Diane, Sóváradi Valéria, Stefanovits Péter, Szabó Ágnes, Szarka Csilla, Szécsi Katalin Zs., Székács Zoltán, Szentgyörgyi József, Szilárd Klára, Szily Géza, Szőnyei György, T. Horváth Éva, Tóth Ferencz, Turcsányi Antal, Vágó Magda, Vályi Anikó, Ványai Magdolna, Varsányi Árpád, Veszeli Lajos, Vinczeffy László, Wágner János, Wegroszta Gyula, Wellisch-Tehel Judit, Wrobel Péter.

Babits Mihály Fekete ország című verse botrányt keltett a múlt századelőn, jóllehet, költői nyelvezete követhetőbb, szimbolikája világosabb, mint Ady Endre nehezen értelmezhető, hegedűszó ihlette Fekete zongora-költeményének. Miként e versekben, a magyar nyelvben is sok jelentése, számos árnyalata, változatos atmoszferikus sugárzása van a fekete színt, a feketeség jelenségét jelölő fekete szónak: mást és mást jelent, ha valaki feketelistára kerül, ha hátra van még a feketeleves, ha a fehéret is feketének mondja, ha sötétben minden tehén fekete, ha valakinél a szivárvány is fekete-fehér. Valami fekete lehet, mint a holló, mint a korom, mint a föld, mint a szurok és mint az ördög, fekete lehet a fuvar, fekete lehet a karácsony, a lyuk, az özvegy, az éjszaka, a vonat, a sereg, a gazdaság, a bárány, a doboz, a gyémánt, a péntek, a mágia, a halál, és bizonyos korszakokban éjszaka megérkezhetett a fekete autó, és kiszállhattak belőle feketeképű emberek. Az ókorban az alvilág isteneihez, Hádészhez, Hekátéhoz, Oziriszhoz társult ez a szín, s fontos irodalomtörténeti motívummá vált Goethe Faustjának fekete kutyája, megs Bulgakov Mester és Margaritájának fekete macskája révén.

A szimbólumlexikonok értelmezése szerint egymástól eltérő, gyakran egymással ellentétes jelentéseket hordoz a különféle civilizációkban és hagyományokban a fekete szín: a kabbalisták értelmezése szerint a címerekben szereplő fekete a bölcsességet jelentette, az arab világban a fekete állatok a szerencsétlenségek hordozói voltak – a fekete kutya a halál hírnökeként jelent meg a családban –, Egyiptomban viszont az örök megmaradás és az újjászületés jelképe volt. A hindu tradíció szellemében a feketeség az idő szimbóluma, és Káli, a pusztítás istennőjének színe volt. A fekete szín Nyugaton, az európai kultúrában a halál, a bánat és az alvilág, a pokol, a bűnhődés szimbóluma: Krisztus keresztre feszítésekor elsötétült a nap. A világtól való elfordulás, az alázat kifejezése: számos szerzetesrend, a katolikus papok reverendájának színe. Az élet színekben jelenik meg, ellentéte, a halál feketében. És megint csak más, a modern kor változásaival árnyalt tartalmakat nyer a fekete szó az amerikai kontinensen, kiváltképp a közeli múlt elnökválasztása után. A 20. század műélvezőjének és műértelmezőjének nincs könnyű dolga: mindez ott lappang a globalizált festészet fekete-színhasználatának mélyrétegeiben.

A festészetben a manierizmus és a barokk fekete sötétségbe burkolózó gomolygásai után a 20. század második évtizedében ragyog fel a maga tökéletességében a fekete szín: mint köztudomású, Malevics 1913-ban kiállított Fekete négyzet fehér alapon című képe által, amelyet a művészettörténet méltán avatott a festészet egyik kulcsfontosságú művévé. Minden bizonnyal korántsem ítélhető véletlennek, hogy a nagy orosz forradalmak pillanatnyi szünetében a festő egynemű, monokróm vásznának színéül nem a zöldet vagy a sárgát, hanem a feketét választotta, mint ahogy abban az időben Babits sem ultramarinkék országról verselt, hanem feketéről. Malevics feltette önmagának a kérdést: „…vajon továbbra is fessen vagy kőbe véssen jeleneteket vagy történeteket az egyház vagy az állam szolgálatában, vagy nem volna-e jobb, ha a szabadság útját, vagyis a gyakorlati céloktól végleg megszabadított művészet útját választaná, s csak a tiszta plasztikus érzékenység követelése szerint alkotna képet, szobrot?”

A Fekete négyzet fehér alapon-nal lezárt minden ábrázolási konvenciót és kényszert, szuprematizmusával elutasított minden egyedit és különöst, és visszatért az alapokhoz, megteremtette a tiszta lappal, mondhatni tiszta fekete lappal való festői építkezés lehetőségét, a „tiszta érzékenység abszolút szupremációját.”

Szentgyörgyi József: A mai nap.A Magyar Festők Társasága által kiírt Fekete képek-kiállítás tehát lehetne Malevics-hommage, de lehetne számos, Malevics követőjeként, vagy művészeti örököseként dolgozó 20. századi festő, mint a kiállításra szóló felhívásban is szereplő Bartlett Newman, Rauschenberg, Ad Reinhardt, Mark Rothko és Frank Stella életműve előtti tisztelgés is. De a modern magyar festészet alkotói között is számon tarthatunk több, fekete korszakot megélt, vagy fontos, művészettörténeti jelentőségű fekete képet alkotó festőt. A kiállítás iránt megnyilvánuló, nagyfokú érdeklődés azt tanúsítja, hogy a fekete kép, úgymond, benne volt, benne van a levegőben, és nemcsak az alkotómódszer, a festői eszközhasználat szintjén, hanem a jelentéskörök, a kifejezések, a korszellem, az életérzések, a jelenségvilágok metszéspontjai és érintkezései, összhangja által ösztönzötten. Németh Lajos művészettörténész egyik elméleti eszmefuttatásában hívja fel a figyelmet a Kunstwollen-fogalom jelenvalóságára: minden korban csak a kor szükségszerűségei által indokolt és ösztönzött műalkotások születhetnek meg. A Kunstwollen, a művészet akarása most e fekete képek megszületését inspirálta, s legyen ez számunkra egyfajta figyelmeztető jelzés, vagy legalábbis árulkodó művészeti, művészettörténeti jel. A grafikai eszközhasználatot elutasító, a kizárólagos festői fekete színhasználatra koncentráló rendezés által közönség elé tárt hatalmas kollekció – miként a bevezetőben ecsetelt, a fekete-fogalomjelölések és -szókapcsolatok által koncentrálódó roppant nyelvi változatosság – a színhasználat, a festésmód, az előadás, a stílus és természetesen a festői mondandó által determináltan teremti meg a feketeségek fantasztikus gazdagságát és – paradoxon, de igaz – sokszínűségét.

A modern festészet fekete képeinek ősatyja, Malevics csak néhány évig festette az ősi sötétség, a káosz, a feneketlen, titokzatos mélységek, a lemondások, a szomorúságok, a gyász képeit. Öt évvel később már fehér képeket alkotott, s a színváltás is jelzi, hogy egészen más kifejezések, jelentések és tartalmak, üzenetek foglalkoztatták. Ha a jelenkor magyar festői is ezt az utat választanák, megszabadulhatnának e sötétségekbe és domináns módon elvontságokba burkolózó, borongós világtól, búcsút inthetnének a depressziós mélységeknek, és rövid úton eljuthatnának a légüres térig, az éteri fehérségbe foglalt semmiig. Ám aggodalomra semmi ok: mint tudjuk, amiként a történelem, a festészet sem ismétli sohasem önmagát. Lehet, hogy most a feketék hosszabb uralmára kell berendezkednünk.

(Elhangzott a Magyar Festők Társasága Fekete képek című kiállítása megnyitóján, a Csepel Galériában, 2008. november 20-án.)

Címkék