Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2023. június 10. Az év 161. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739078. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

EuroSkills: debreceni fiatalok képviselhetik hazánkat

EuroSkills: debreceni fiatalok képviselhetik hazánkat
Infovilág

A mostani válogatóra rekordszámú nevezés érkezett. 111 csapat több mint háromszáz fiatal szakembere vágott neki a márciusi első fordulónak, ahol online teszteket és szimulált hálózati feladatokat kellett megoldaniuk. Ebből a fordulóból a hat legeredményesebb csapat jutott tovább.

A háromnapos döntőt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Szakma Sztár” versenyével közösen rendezték meg április 11–13. között. Az esemény több mint tízezer látogatót fogadott a két versenynap alatt. A fináléban – a belgiumi versenyhez hasonlóan – egy képzeletbeli cég hálózatának megtervezése, megépítése, valamint a mindennapi működésében adódó informatikai problémák megoldása volt a feladat.

A döntő résztvevői értékes nyereményekkel térhettek haza. A válogató verseny győztese a debreceni Power Users csapat lett. Az ő megtiszteltetésük, hogy a döntőt követő hathónapos felkészülés után Magyarországot képviselve mérkőzhetnek majd meg Európa legjobbjaival. A győztes csapat tagjai: Csőke János, Kreszán Kristóf Dárius és Zeke Sándor.

„Az iparági oktatási kezdeményezéseknek köszönhetően a fiatal magyar hálózati informatikus szakemberek felkészültségben már felzárkóztak Európa és a világ legjobbjaihoz. A WorldSkills és az EuroSkills válogatóversenyekre évről-évre egyre több tehetség jelentkezik. Bár csak a győztes csapat három tagja lehet ott az európai döntőn, biztos vagyok benne, hogy az összes résztvevő karrierjében fontos állomás ez a mostani hazai verseny” – mondta Sisák Zoltán, a versenyt szervező HTTP Alapítvány kuratóriumának elnöke. További információ a versenyről itt.

Az EuroSkills Európa legnagyobb szakmai versenye. A kétévenkénti megmérettetésen kontinensünk legjobb fiatal szakemberei vetélkednek negyvennél is több szakmai területen. A soron következő EuroSkills 2012 Belgiumban lesz, október 4-6. között, több mint 30 ország közel 500 versenyzőjével.

Kiváló magyar eredmények az eddigi versenyeken

A 2010-i portugáliai verseny magyarországi selejtezőjének győztes csapata Lisszabonban bebizonyította, hogy helye van a legjobbak között: mindössze néhány ponttal lemaradva a dobogóról a 4. helyen végzett. Egyéniben még ezt a teljesítményt is felülmúlva, egy-egy arany-, ezüst- és bronzmedállal térhettek haza versenyzőink.

A HTTP Alapítvány (Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány) non-profit közhasznú alapítvány. Fő célja az informatikai iparág szakember - utánpótlása, valamint informatikai hálózati képzések megvalósítása. Együttműködik a Cisco Hálózati Akadémia Programban és a Microsoft IT Akadémia Programban részt vevő oktatási intézményekkel, és kapcsolatban áll a programot támogató más, hasonló profilú hazai és nemzetközi cégekkel, civil szervezetekkel. Az alapítvány nagy súlyt fektet a hátrányos helyzetű felnőttek munkaerő-piaci elhelyezkedésének segítésére. 

Címkék