Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2021. augusztus 5. Az év 217. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738404. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Szerethető filmvígjáték szépkorúaknak: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel

Szerethető filmvígjáték szépkorúaknak: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
Infovilág

John Madden (A szerelmes Shakespeare, Hajsza, Bizonyítás, Corelli kapitány mandolinja stb.) nem először nyúl a témához: 2011-ben aratott sikert a Keleti nyugalom – Marigold Hotel) című, valamivel melankolikusabb vígjátékával és részben ugyanezzel a főszereplő-gárdával, amelyben egy csábos reklám hatására hét angol nyugdíjas elhatározza, hogy a hátralévő éveit jutányos áron az indiai Dzsaipurban, a Marigold hotelben fogja leélni. A helyszínen azonban kénytelenek szembenézni a kiábrándító valósággal, semmi sem igaz, amit a hirdetésben kínáltak. A szálloda omladozik, nincs víz és telefon, néhány szobának még ajtaja sincs. Ráadásul az élet sokkal zsúfoltabb és hangosabb errefelé, mint amit odahaza megszoktak. Sok választása nincs a briteknek: vagy megszoknak, vagy megszöknek. Sokan féltek, hogy a rendező – második bőrt húzván le a rókáról – nem sok újat tud hozni, de ez esetben a folytatás – bizonyos értelemben – még jobb is, mint az első film: szellemesebb és zseniális színészek által igazán nagyon emberi epizódokból összehozott munka lett, amin én legalább is kiválóan szórakoztam.

Diana Hardcastle és Ronald Pickup.

Ráadásula magyarnyugdíjas számára valami alig utolérhető, irigylésre méltó képet sugall. Valaki egy tisztességesen ledolgozott élet után nem kell, hogy rettegve, a nyugdíjpostást lesve, lemondások közepette, vagy a családjának kiszolgáltatva kénytelen megélni élete alkonyát, hanem megteheti, hogy más országban, más körülmények között lásson világot, szerezzen új kapcsolatokat, szóval, hogy még tudjon örülni az életnek.

A dzsaipuri Marigold Hotel nem nyugdíjasotthon, lakói mégis olyan emberek, akik életük végén változást szeretnének. A briteknek amúgy is régi kötődésük van Indiához, ezt használja ki Sonny Kapoor (Dev Patel), hogy meglehetős kevés pénzzel és szakértelemmel ilyen vállalkozásba vágja a fejszéjét. Egy biztos: Sonny nem szállodaigazgatónak született, de a Marigold Hotel valahogy mégis működik: idősödő lakói megszerették az örök rendetlenséget és felfordulást; élvezik mindazt, ami Dzsaipurban annyira más, mint Angliában volt.

Sonny tehát a társigazgatónak állt Muriel Donelly (Maggies Smith) társaságában Amerikába megy hitelt felvenni a folytatáshoz, ráadásul nemcsak a vállalkozását szeretné fejleszteni, de ez idő szerint házasságra is szeretne lépni menyasszonyával, Sunainával (Tina Desai).

Lillete Dubey és Richard Gere.

Sunny magát illetően is elég bizonytalan egyéniség. Mókás tapintatlansága, udvariatlansága egyrészt az eltérő kultúrából, másrészt a brit szokások és formalitások nem kellő ismeretéből táplálkozik, ráadásul féltékeny is Kushal (Shazad Latif) nevű barátjára, aki egyfelől esküvői táncra tanítja Sunainát, másfelől elvásárolja előle a kinézett második szállodát – igaz ez utóbbit felesben is hajlandó lenne üzemeltetni Sunnyval.

A Marigold Hotelben féltékenységekkel és pletykákkal vegyes barátságok és kapcsolatok szövődnek. Itt él Murielen túl Evelyn Greenslade (Judy Dench), akit 80 éve ellenére is aktívan foglalkoztatnak, mert országszerte a legjobban tud szövetekre alkudni. Itt Douglas Ainslie (Bill Nighy), aki udvarolgatni próbálna, de akinek döntéseit válni készülő felesége, Jane (Penelope Winton) és Mumbaiban előadást tartó lánya is megnehezíti. Itt van Norman Cousins (Ronald Pickup), őt a szép Carol Parr (Diana Hardcastle) köti le, aki viszont igyekszik is féltékennyé tenni az öregurat. Madge Hardcastle (Celia Imrie) viszont két udvarlót is magáénak tud, kettőjükből nem tud választani, ugyanakkor élénken érdeklődik indiai taxisofőrjének családi körülményei iránt is. Ebbe a közegbe érkezik Guy Chambers (Richard Gere), aki magát írónak mondja, de akiben Sunny szállodai ellenőrt szimatol, és aki Sunny mamájának, a szép özvegy Mrs. Kapoornak (Lillete Dubey) próbál a szívéhez férkőzni. És akkor még nem is szóltunk Avinia Beech-ről (Tamsin Greig), akit Sunny meglehetős félvállról kezel, főleg, mióta Guyban ellenőrt sejt.

Szóval zajlik az élet a szállodában és az indiai utcákon egyaránt, mindaddig, míg eljön Sunny és Sunaina látványos házasságkötésének a napja, amit viszont Sunny frissen megvásárolt, második Marigold Hoteljében tartanak meg, és amire mindenki hivatalos, csak épp Muriel nem megy el.

Angolok az indiai esküvőn.

Ezek a történetszálak szétválnak és összefonódnak, apró emberi tulajdonságokról és sorsokról vallanak színt, melyekre részben rácsodálkozunk, részben magunkra ismerünk. Nagyon jó, hogy a rengeteg akciózó zsaru és bűnöző, valamint kellően bárgyú „családi” és fiatalosan romantikus történet közepette Nyugaton már gondolnak arra az idősödő mozinéző rétegre is, amelyiknek más a problémavilága, de aki jelen van és vásárlóréteget alkot, tehát sajátos igényei is vannak, ezért évente egy-két film neki is készül. Ebben az alkotásban a nemzedéki másságok nem bántóan vannak jelen, mégis érzékeljük őket, amiképp irigységünk, hogy így is lehet(ne) élni, keveredik az ismeretlen kultúra megismerésének és befogadásának vágyával.

Maggie Smith és Dev Patel.

A film legnagyobb értéke a sztárparádéval jelentkező kitűnő színészi alakítások sora. Maggie Smith szókimondással és szarkazmussal kevert fanyar lénye, Judie Dench gömbölydeden kedves és szép időskori aktivitása, Richard Gere charme-mal vállalt öregedése, Celia Imrie huncut hezitálásai, Bill Nighy feledékenységgel keveredő szereplésvágya és Ronald Pickup elegáns, öreguras udvarlása mind remek megfigyeléseken és megvalósításokon alapuló színészi élményeket adnak. Ugyanakkor Dev Patel hebrencs bizonytalanságai, Tina Desai az indiai nők helyzetéről kialakult képünket megváltoztató aktivitása, Lillette Dubey egzotikus visszafogottsága jól egészíti ki a színészi paletta színeit.

Judy Dench és Bill Nighy.Ben Smithard kamerája általában az utca szintjén, tehát emberközeli távolságban mutatja be ezt a kevert világot, de mindvégig élénk frissességgel közvetít. Thomas Newman zenéi egyszerre indiai és európai motívumokkal, harmóniákkal teltek, különlegesek, de nem idegenek és folyamatos jó keretet adnak a játéknak.

India (Bollywood) a maga sajátos filmjeivel a világ egyik legnagyobb filmgyártója, de szeretne betörni az euro–amerikai piacra, s az érdeklődés időnként viszonos is (Gettómilliomos). Érzésem szerint A második Marigold Hotel a maga módján ezt az elfogadhatóan keveredő kultúrát (is) szolgálja, hogy ne csupán kuriózum legyünk egymás számára.A magyar néző, főleg, ha már nyugdíjas, vagy kedveli az ilyen sztorikat, nem fog csalódni ebben a filmben, sőt, szeretni fogja, ahogyan én is megkedveltem. Mert a világot nem magányos szuperhősként, de ilyen apró emberi közösségekben reálisabb, és néha még szórakoztatóbb is „megmenteni”.

Címkék