Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2022. július 3. Az év 184. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738736. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Belvárosi Éva csinálja a karriert

Belvárosi Éva csinálja a karriert
Infovilág

Bevezetőnek ennyi, ebből érthető az elismerés, kitűnő a darabválasztás. Orlai Tibor producer ritkán nyúl mellé, tudja, mi kell a közönségnek, és azt meg is adja. Most például egy habos, édeskés, szomorú játékot. A „Mindent Éváról” méltó a gyökerekhez. Nem létezik, nem kell elszakítani. A darab szerzője Mary Orr kilenc esztendeje halt meg, a filmszakma Koplárovics Bélájaként. (Emlékeztetőül: a fiatalember, zalaegerszegi focistaként egyszer győztes gólt lőtt a Manchester Unitednek, aztán játékosként már csak a mezt piszkította.)

Mary Orr 1950-ben jutott a csúcsra, akkor mutatták be a színdarabjából forgatott filmet. Csak mellékesen, az egyik jelenetben Marilyn Monroe kellette magát. Később a film hat Oscar díjat kapott, Mary megsértődhetett: a rendező, Joseph L. Mankiewicz forgatókönyve a mennyekbe ment, ő, az eredeti szerző maradhatott a földön. Igaz, jólétben. Az Éva 65 évvel ezelőtt még a hidegháború hangulatát idézte, frizsiderbe kerültek az emberi érzések: a barátságok, a szerelmek nem egy életre köttettek, a hűség pillanatnyi volt.

Ma hétköznapibb az üzenet: a színházat emberek lakják, nem királyok, nem hősök, nem lakájok. A művésznők receptet cserélhetnek az öltözőben, a művész urak meccset nézhetnek a tévében, és káromkodhatnak, ha kedvenceik gólt kapnak. Ahogy a templomban sincs isten a maga természetes voltában, úgy a színpadon lévők is csak megidéznek gondolatokat, karaktereket, történeteket. Mary Orr játéka például a sikerről, a népszerűségről szól, a hasonlatnál maradva az üdvözülésről. A tévé őskorában még nem létezhettek valóságshow-k, az ismertséget nem lehetett egy cici villantásával megszerezni, hajtani kellett érte, mint a güzü.

A címszereplő Éva „Az én lányom nem olyan” típusnak látszik, aztán kiderül, hogy mégis olyan. A színészek egytől egyig lopják az illúziót, mindent megtesznek azért, hogy őket igen, de hivatásukat ne vegyük halálosan komolyan. A színház játszóhely, inkább homokozó, hintáztató, mint nagyüzem, a sorokat nem a szövegkönyvben hanem a női vécé előtt látjuk, és a taps csupán unaloműző a ruhatári tolongás előtt.

Egy kicsit nehezen indul a darab, az első tíz percbe még az ijedtség is belefér: te jó ég, hová kerültem? Ekkor még minden nehézkes, Kovács Patrícia (Éva) végszavai nehezen érhetőek, akárcsak Egri Márta bágyadtsága, ehhez a karakterhez nem kellett doppingolnia. Maga a cselekmény is döcög, mint a metrószerelvény kigyulladás előtt. Aztán a rendező Pelsőczy Réka előveszi a varázspálcát, és csiribí-csiribá kiderül, hogy van itt drámaiság, érzelem, izgalom. Sőt, ötlet! A kis színpadon ott a nagy, az autópálya, az esős utca, de legfőképpen Hernádi Judit. Színésznőt játszik, Margót. A saját énjéből táplálkozik: egy kis Hamvadó cigarettavég, egy kis Heti Hetes, menekülés az idő elől, ha kell harsány, amikor kell féltékeny, olykor elbújik a közönség elől, ilyenkor a tükörképével üzen: itt vagyok, és maradok. Aki szereti Hernádit, mindent megkap belőle, ha soknak érzi, viheti haza emlékbe.

Kovács Patrícia más alkat, másként is prezentál. Szépségét, fiatalságát használja, csupa fogyóeszközt, és nem tudható, mekkora készletet őriz raktárában.  Törtetőnek, szélhámosnak elfogadható, de csúnyán, öregen (hol van az még?) nehezen képzelhető el. A bábszínészből nőimitátor, Bercsényi Péter (Madárka) mintha még élvezné is a tűsarkot, a többiek pedig még a különösebben nem hálás szerepekért is igyekeznek hálásnak lenni.

A ruhatári tolongás előtt megérdemelték az unaloműzőt.

Mindent Éváról, Belvárosi Színház, premier szeptember 11-én este 7-től.

Szereplők: Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Mészáros Máté, Szikszai Rémusz, Márton András, Bercsényi Péter, Rujder Vivien.

Címkék