Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2021. május 18. Az év 138. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738325. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Gyógyítástól a gyilkolásig: a tudományosan megalapozott népirtás története

Gyógyítástól a gyilkolásig: a tudományosan megalapozott népirtás története
Infovilág

A 18 órakor kezdődő megnyitó előtt, déli egy órakor kezdődik az a konferencia, amelyen szakértők elemzik azt a folyamatot, amely a „faji tisztaság” eszméjétől a gázkamrák technológiájának kidolgozásáig vezetett a nemzetiszocialista Németországban. Külön foglalkoznak a történet máig is érvényes orvosi etikai vonatkozásaival is.

A náci Németország „egészségügyi” intézményeiben 1939 őszétől kezdődően, nem egészen két év leforgása alatt mintegy 70 ezer beteget, tartós ápolásra, gondozásra szorult személyt öltek meg. Az áldozatok többségét elgázosították, megalapozván a tömeges gyilkosság technológiáját. A borzalmas tetteket végrehajtó személyzetet alkalmazták később a megszállt Lengyelország területén felállított haláltáborokban. Az ápoltak legyilkolását, Hitler személyes utasítását végrehajtók orvosok, ápolók voltak, olyanok, akik eredetileg a gyógyításra, az élet megőrzésére esküdtek föl.

Mi vehette rá mégis őket, hogy az eredeti hivatásukkal szakítva, gondjaikra bízott, védtelen, magatehetetlen ápoltakat fosszanak meg életüktől? Ezzel és hasonló kérdésekkel foglalkoznak a konferencián a neves amerikai, osztrák és magyar előadók.

„Az eugenika egyes képviselői áltudományos szempontból Magyarországon ugyancsak élesen ellenezték az összeférhetetlennek minősített embercsoportok tagjai közötti házasságot, a «hibridek» létrejöttét. Az ilyeneket az ebtenyésztő elszántságával voltak képesek korcsnak bélyegezni” – mutat rá az irányzat ma már elképzelhetetlen embertelenségére Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. –Bizonyítani tudjuk, hogy a Németországban kényszerrel végrehajtott sterilizációs programoknak – leírhatatlan fájdalmakat elszenvedve – magyar cigányok, magyar zsidók százai estek áldozatul, vagy rokkantak meg örökre.”

A hétfőn, április 25-én 13 órakor kezdődő konferencián érdeklődők is részt vehetne. A tudományosan megalapozott népirtás történetét bemutató kiállítás július 24-ig tekinthető meg a Holokauszt Emlékközpont zsinagógai karzatán.

 

Címkék