Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2022. december 6. Az év 340. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738892. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Szerkünk táján

Szerkünk táján
Tatár Imre

Az alábbi sorokat, írásokat Tatár Imre, a 98. (!) esztendejében járó újságíró kollégám, sok tekintetben atyai jó barátom, tanítóm, a magyar külpolitikai újságírás doyenje, az európai biztonság és együttműködés, valamint a német újraegyesülés folyamatának legkiválóbb krónikása bocsátotta az Infovilág rendelkezésére. Tatár Imre Aranytoll-életműdíjas újságíró írja:

Remélem, szép számmal vannak kollegáim, újságírók, a különféle redakciók emberei, akik emlékeznek erre a kifejezésre: „Piros csíkos”. A Magyar Távirati Iroda 8–10 oldalas, sokszorosított kiadványa volt, csak(!) a „Szerkesztőségek tájékoztatására” – az olvasóéra nem.  Napi hírcsokor, a nemzetközi élet néhány fontos eseményével, nyilatkozatokkal foglalkozott, amelyekről valahol valaki pártunk és kormányunk nevében úgy ítélte, hogy elhallgatandók. Valójában az igazság (meglehetősen ügyetlen) elhallgatásáról volt szó. Igen ám, de a világban  már akkor is ezernyi forrásból özönlöttek a hírek, rádiókból s más úton. 

Ezzel foglalkoztam ezerkilencszáz-hatvannyolc májusában, s hadd hívjam fel külön is akkori bíráló cikkem egy mondatára a figyelmet: „Az olvasó sok mindent akar tudni, de sok mindent nem tőlünk tud meg.” Mondanivalóm röviden szólva ez volt: minél kevesebb hírt a szerk.tájba – és minél többet az újságba. Akkori cikkem címe pedig úgy keletkezett, hogy a „Szerkesztőség tájékoztatására” figyelmeztetést kissé a gúny irányába pofoztam. S most  lássuk a hatvannyolc júliusában megjelenteket!
         
  
Szerkünk táján

A címet a Magyar Sajtó népszerű „Házunk táján” rovatcíméből és a távirati irodai jelentések szerk. táj. jelzéseiből kombináltam. Előrebocsátom: nem az MTI-ről akarok írni. Az MTI szolgálata jó, megfelelően tájékoztat különböző formákban, különböző kiadványok útján.

Nem is a szerk. táj. intézményről szólok általában, ennek mindenütt a világon van funkciója. Egyetlen jelenség foglalkoztat csupán. Kis gyűjteményem van szerk. táj.-anyagokból, és ezekben a következők kerültek a szerk. táj.-vonal alá:

Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt és Waldeck Rochet, a Francia KP főtitkára, akik a csehszlovák eseményekről beszéltek, Kocsetov, az Oktyábr című szovjet folyóirat főszerkesztője, aki az irodalom erélyesebb pártellenőrzéséről írt, a CSKP elnöksége, amely Novotnyról tanácskozott, Furceva, a Szovjetunió kulturális minisztere, aki a modern balettről nyilatkozott, valamint Bertrand Russell, aki a varsói diáktüntetésekről mondott véleményt. Nem szólok most a szerk. táj.-ok régi és állandó vendégeiről, a kínaiakról – csak barátainkról. Egyébként a gyűjtést az utóbbi időben abba is hagytam, mert elrakhatnám mindennap szinte az egész piroscsíkost.

Tudom, hogy ez nem elsősorban sajtóügy, inkább általános politikai probléma, de a sajtóban csapódik le, és a sajtóban meg is oldható. Legalább részben. Mindig lesznek hírek, cikkek, kijelentések, amelyeket hirtelenjében nem tudunk kommentálni, vagy hátterüket nem látjuk elég tisztán, tehát szerk. táj.-ra adjuk. Gondolkozni azonban nemcsak azon szükséges, hogyan csökkenthetjük a szerk. táj.-anyagok mennyiségét, hanem azon is, és talán főleg azon — mit csináljunk a szerk. táj.-közlés után.

Öröm, hogy tudok példát találni a megoldásra. A csehszlovák sajtó az év eleje óta rendkívül élénk képet mutat: vélemények, egymással vitázó cikkek, álláspontok és cáfolatok jelennek meg, és a magyar sajtó – ha azonnal nem is – okosan nyúlt e problémakörhöz. A régi reflex ilyenkor az volt, hallgatni, vagy kiragadott idézetekkel ijesztgetni az olvasót és saját magunkat. Most nem így tettünk. Májusban, júniusban megjelent nálunk jó néhány olyan cikk, amely rendszerbe foglalta, ellentmondásosságában – elhallgatás, szépítgetés vagy feketítés nélkül – ismertette a csehszlovák sajtóban, tehát a csehszlovák közéletben folyó vitákat, e szellemi-politikai pezsgést, erényeivel és veszélyeivel. (S mindezt együttérzéssel, jóindulattal). Tudósítók utaztak Csehszlovákiába, cikkeket küldtek, s anyagokkal tértek haza – megírták riportokban a szerk. táj.-t.

Természetesen az, hogy egy testvér országról milyen részletesen és milyen mélységbe hatolva írunk, függ az illető országtól, annak belső helyzetétől, érzékenységétől is. De azt hiszem, sok szerk. táj. feloldható a helyszínre is kiutazó és személyes élményeket gyűjtő képzett, politikailag biztos lábon álló újságírók tollával.

Nem szabad magára hagyni az olvasót semmilyen viszonylatban. Nemcsak az elektronika segítségével, a szinte korlátlan rádió- és filmhíradások útján szállnak a hírek – nem   elektronikus  úton, valahol a köztudat még kellően fel nem tárt közlekedőedényein át is terjednek. S mi több: terjednek filozófiák is. Sokkal jobb, ha mi írjuk le, mi mondjuk el, mintha ezeken a közlekedőedényeken jönnek és váratlanul bukkannak fel, mint árvízkor a buzgárok. És minden bizonnyal  így is terjed, mondjuk, Marcuse  filozófiája vagy Mao anarchizmusa, de mi – Luigi Longótól féltjük az olvasót. Az olvasó sok mindent akar tudni, de sok mindent nem tőlünk tud meg, pedig tőlünk is megtudhatna. Tőlünk kellene megtudnia. De ehhez nem szabad megelégedni a szerk. táj.-okkal.

Sokszor jogos a szerkesztői és a felsőbb hatósági kívánság, hogy bizonyos kijelentések, beszédek, események ne jelenjenek meg nyersen, mert lehet, hogy csak féligazságot képviselnek, és ez rosszabb a hazugságnál. A megoldás kulcsa, úgy vélem az, hogy ne elégedjünk meg vele, ha egy kijelentést vagy hírt egyszer szerk. táj.-ban közöltünk. Legyen az ilyen szerk. táj. figyelmeztetés arra, hogy itt van ismét valami, amiről írni kell. 
Egy példa: Bertrand Russel, aki az amerikaiak vietnami háborúját elítélő  bíróság elnöke volt, bírálta a lengyel kormányt a diáktüntetésekkel kapcsolatos intézkedései miatt. Kényes téma, elismerem. De ezt a hírt bemondták külföldi rádiók! S mi nem!
Azok előtt, akik ezt külföldi rádióban hallották, soha többé nem lesz hitele annak, ha Vietnammal kapcsolatosan a Russell-féle bíróságra hivatkozunk. Azt is elismerem, hogy ezt a Bertrand Russell-nyilatkozatot nehezebb tálalni, mint az amerikaiak elítélését. De hát a nemzetközi élet ilyen. Egyre bonyolultabb, amint egyre bonyolultabb lesz az újságírás is. A változó világ igényeivel együtt kell emelkednünk, és nem várni, amíg olvasóink szemünkre vetik a félig kimondott igazságokat.