Az újságíró archívumából: Erő, humor, lelkesedés

Ma már kideríthetetlen, miért tettem el a jövő számára ezt az 1965. szeptember 19-i, vasárnapi újságkivágást. Ötvenkét esztendeig lapult egy most kibontott dossziéban. Szereplői minden bizonnyal már jó ideje unokák övezte, nyugdíjas pedagógusok, könyvtárosok, talán már nem is emlékeznek a jó fél évszázaddal ezelőtt történtekre. Miként a tudósításból kiderül: jó hangulatú izomerősítő volt a számukra, miközben jót tettek, évfolyamtársnőjük otthonának újjáépítésében segédkeztek.  

 

Erő, humor, lelkesedés – Váratlan segítség

Mintha világéletükben há­zat építettek volna a Szom­bathelyi Tanítóképző Intézet népművelési és könyvtáros szakának másodéves hallga­tói, olyan szakértelemmel keverik a maltert, rakják a téglát Szanyi József házánál. Két napja érkeztek Likócsra, váratlanul, de nagy kedv­vel és lendülettel, hogy osztálytársnőjük, Szanyi Katalin otthona mielőbb elkészüljön. (Szanyiék félig kész házát az árvíz annyira megrongál­ta, hogy újra kell építeni.)

Tizenöt fiatalember, tizen-kilenc-húszesztendősek. Nem hiányzik belőlük az erő, a jó humor és lelkesedés. Amikor a fényképezőgépet meglát­ják, az egyik elrikkantja ma­gát;

– Bózsi, vágjál kutúrarcot!

Bózsi, vagyis Keresztúri Jó­zsef és társa a pallón fölfelé igyekeznek egy saroglya ho­mokkal, Nem lehet könnyű, mert ugyancsak megfeszül minden izmuk.

Kálovits Attila bemutatja a társaságot;

– Kétféle nép van itt: dolgozók és riportalanyok!

Az egyik alany máris új­ságolja, hogy a két nap alatt több csúcsot állítottak fel a homokhordásban. Az első 33 lapát homok volt, amit a Lóki–Nagy-páros vitt a saroglyán. Két perc múltán megdőlt, mert a Major–Milos-kettős negyven, ké­sőbb pedig az „abszolút vi­lágcsúcstartó” Antal–Kálo­vits-pár negyvenöt lapáttal veretlen lett.

Mit csináltak negyvennyolc óra alatt ezek a fiúk? Feltöltöttek a ház alapját. Huszonhárom dömperre való homokot „pusztítottak” el, „felszórtak” háromezer tég­lát. Megettek; hatvan tojást, tizennyolc liter lecsót, huszonöt kiló kenyeret, ötven liter levest, húsz kiló kolbászt.

Ahhoz, hogy segíthessenek Szanyiéknak, a Szombathe­lyi (Felsőfokú) Tanítóképző Intézet igaz­gatója, Szalai József is hoz­zájárult, két nap szünetet en­gedélyezett tanítványainak.

Ennyi; akkori szóhasználattal "társadalmi munka", bár számomra akkor is sokkal inkább pillanatkép volt – emberségből. Még ha a szereplők talán csak buliként emlegették sokáig az évfolyam-találkozókon. Az ám: a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetet ma már "csak" elődként emlegetik a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ krónikájában.