Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2021. május 18. Az év 138. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738325. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Lidice mégis él

Az újságíró archívumából: Lidice mégis él
Kulcsár László

Az alábbi írás 1987. június 6-án jelent meg az akkor rangos, itthon és külföldön nagy olvasottságú Magyar Hírlapban. A cikkben szereplő dátumokat, kérem, ekként vegyék figyelembe; a borzalmas események éppen 75 esztendővel ezelőtt történtek. (A képen: a lidicei meggyilkolt gyerekek emlékműve.)

Jártam Ljdicében, beszéltem a negyvenöt esz­tendővel ezelőtti borzalmak egyik elszenvedő­jével, tanújával, túlélőjével, a kislányát, szeret­teit azóta is gyászoló, a fájdalomtól megkeményedett anyával, Emilia Rollová asszonnyal. Húsz évvel ezelőtti (1967) jegyzeteimet lapozván bukkantam Rollová szavaira:

„Prágából és Slanyból jöttek még aznap (1942. június 9-én) este a Gestapo, az SS és a rendőr­ség egységei Lidicébe. Körbezárták a falut. A nő­ket és a gyerekeket az iskolába terelték, a férfia­kat a Horákék udvarába gyűjtötték össze. Arra számítottunk, hogy kihallgatnak bennünket. Ehelyett másnap reggel, úgy öt óra tájt, teher­autóra tuszkoltak mindnyájunkat, és Kladnóba vittek, a Gestapo börtönébe…”

Távirat érkezett 1942. június 9-én Berlinből Prá­gába, a náci helytartósághoz: „…a führerrel tör­tént megbeszélés értelmében még a mai napon a következőképpen kell intézkedni Liditz helységben:

1. minden felnőtt férfi agyonlövendő,

2. az összes nőt koncentrációs táborba szállítani,

3. a gyerekeket összegyűjteni, a németté nevelhetőket SS-családoknál szétosztani, a többit más­féle nevelésre irányítani,

4. a helységet fölégetni és a földdel egyenlővé tenni…”

A tömegmészárlás után Lidicében (kép: Deutsches Bundesarchiv).

Közben a Lidicébe vezényelt osztagok hozzá­láttak a führer-parancs több pontjának teljesí­téséhez: június 10-e hajnalán 173 férfit lőttek agyon. A legidősebb áldozat az akkor 84 esztendős Kovarovsky, egykori bányász, a legfiatalabb a kohász Hroník alig 15 éves fia volt. Az éjsza­kai műszakból gyanútlanul hazatérőkkel és a kladnói kórházban fekvő lidicei férfiaikkal is a berlini parancs szerint jártak el Így további huszonhattal nőtt a legyilkoltak tömege. Lidice minden lakóházát, épületét fölrobbantották, kiégették, majd az oda vezényelt birodalmi munkaszolgálatosok a földdel tették egyenlővé az akkor 483 lakosú falut.

Az illetékes Gestapo-főnök ezt a táviratot küldte Prágából Berlinbe: „A helység 95 háza teljesen fölégetve. 199 tizenöt éven fölüli férfi­lakos a helyszínen agyonlőve; 184 nő a ravensbrücki koncentrációs, 88 gyerek a litzmannstadti (lódzi) táborba, egy éven aluli hét gyerek egy otthonban, három gyerek átnevelésre a biroda­lomba szállítva.”

Történészek és kutatók pontosították e táv­irat adatait: az északnyugat-csehországi faluból 104 gyereket hurcoltak el. Közülük 87-et kipufo­gógázzal öltek meg a Lódz melletti Chelmnóban fölépített gyermek-megsemmisítőtáborban, má­sok elpusztultak a birodalmi „otthonokban”. Csak tizenheten tértek haza a háború után; a többi között 1957-ben egy olyan lányt is föl­leltek a nemzetközi kutatóakcióban, aki anyját viszontlátván, nem tudott megszólalni az anya­nyelvén. – A Lidicéből elhurcolt nők harmada nem élte túl Ravensbrück poklát. A falu nevét, miután a különítmények elvégezték a „feladatu­kat”, törölték az akkori német térképekről. Új szó, új ige született 1942. június 10-én Goethe, Schiller, Herder meggyalázott nyelvén: „lidizieren” – a likvidálás, a megsemmisítés fogal­ma Lidice mintájára.

Mindez miért? – kérdezheti igen sok ifjú ol­vasónk. Miért kellett védtelen emberek, gyere­kek százainak elpusztulniuk a fasiszták hátor­szágában?

1938. szeptember 29–30-án, a müncheni kon­ferencián az akkori nyugati hatalmak, abban a reményben, hogy a hitleri Németország az ő területüket megkíméli, Csehszlovákiát kiszolgál­tatták a Harmadik Birodalomnak és csatlósainak. A fasiszta német hadsereg már októberben el­foglalta a Szudéta-vidéket, Magyarország, a bé­csi döntés alapján Szlovákia és Kárpát-Ukrajna egy részére bevonultatta katonai egységeit, a len­gyeleknek pedig Český Těšín körzetét juttatták. 1939. március 15-én Németország a maradék Cseh- és Morvaországot is megszállta, létrehozta a Cseh és Morva Protektorátust. 1941. szeptember 21-én Hitler a fasiszta biztonsági szolgálat és a Ges­tapo egyik leghírhedtebb és legkegyetlenebb ve­zetőjét, Heydrichet nevezte ki a protektorátus helytartójává, hogy „megmutassa a cseheknek, ki az úr a házban”. Néhány hónap alatt 778 ha­lálos ítéletet hajtottak végre a náci birodalom gyarmatává tett Csehszlovákiában.

Lidicét az SS porig égette. (Kép: Bildarchiv Preussischer Kulturerbe.)

A kezdettől fogva sajnálatosan két irányzatú csehszlovák ellenállási mozgalom Nyugat-barát polgári szárnya (a müncheni diktátum előtti Csehszlovák Köztársaság elnöke, Beneš irányította Londonból) eleve elzárkózott a munkás- és paraszttömegek mozgósításától. Az illegális Csehszlovák Kommunista Párt (Gottwald és Fučík irányításával) kezdettől a megszállók elleni tettekre mozgósította a dolgozókat, mindenek­előtt szabotázsra és sztrájkokra a hadiiparban. Annak ellenére, hogy Heydrichék az egész meg­szálló terrorgépezetet bevetették a kommunisták ellen, és kétszer is igen súlyos véráldozatot szen­vedett el a párt, a CSKP maradt a fasiszta meg­szállók elleni országos küzdelem vezető ereje. Ezt ellensúlyozandó, eléggé meg nem fontolt határozatot hozott a londoni emigránskormány: kétségtelenül igen bátor cseh hazafiakat küldött légi úton a „protektorátusba”, hogy szabotázs­cselekményeket hajtsanak végre, majd pedig gyilkolják meg Heydrichet. Az ejtőernyősöknek sikerült végrehajtani a küldetésüket: 1942. má­jus 27-én délelőtt 10 óra 31 perckor merényle­tet követtek el Heydrich SS-tábornok ellen Prá­gában, a nyílt utcán; a birodalmi protektor jú­nius 4-én belehalt a sérüléseibe. (Ma már ismerjük a meglehetősen rosszul szervezett, a két cseh partizán, Jan Kubiš és Jozef Gabčík által elkövetett, végül is eredményes merénylet részleteit – a szerk.)

Minden addiginál kegyetlenebb terrorhadjá­rat és hajtóvadászat kezdődött a megszállt Cseh­szlovákiában. Csak Prágában és Brnóban 1500 személyt végeztek ki a megszállók; a Gestapo, az SS és a kollaboráló rendőrség 450 ezer em­bere kutatott a merénylők után, de nem sikerült megtalálniuk „Prága ördögének” ítéletvégrehaj­tóit.

Valaki emlékezett a kladnói Gestapónál arra, hogy Lidicéből Angliába menekült két fiatalem­ber. Június 4-én a Horák és a Stribrny család minden tagját letartóztatták, megkonstruálták az összefüggéseket, és „példát statuáltak” a vezéri parancs alapján. Szörnyű példát, amely saj­nos, nem volt egyedülálló a fasiszta Harmadik Birodalom tizenkét éve alatt. A horogkereszt rémtettei között emlékszik a világ a franciaor­szági Oradour-sur-Glane mártírjaira, akiket Li dice után éppen két esztendővel, 1944. június 10-én gyilkoltak halomra az SS-ek.

Jártam Lidicében, az Új-Lidicében, ahol nap­jainkra mind kevesebben vannak a 45 évvel ez­előtti események tanúi, túlélői. Akik az éppen négy évtizede, 1947-ben alapított Új-Lidicében élnek, többségben a régiek foglalkozását űzik: bányászok, kohászok. Az elpusztított falu he­lyén emlékmű és múzeum, falán a felirattal: „Amíg csak egy anya lesz is a Földön, aki a neki legdrágábbat siratja, vagy egyetlen gyerek, mindegy, fehér, fekete vagy sárga, akit legyil­kolhatnak, az emberiségnek kötelessége az olyan új társadalom megteremtése, amelyben csak em­berek és nem farkasok élnek...”

Lidice és a fasizmus, a háborúk sok millió ál­dozatára emlékeztető töviskoszorús kereszt tö­vében a világ minden tájáról Lidicébe küldött 30 ezer rózsa nyílik a béke és barátság kertjében.