Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma vasárnap van, 2021. május 9. Az év 129. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738316. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Csődöt mondott a kormány (Az újságíró archívumából)

Csődöt mondott a kormány (Az újságíró archívumából)
Infovilág

Hagyományosan évente egyszer, szilveszter táján szokott megjelenni a minisztertanácstalanság lapja, a Fanyar Hírlap. Előállítói az egykori Magyar Hírlap számos országban Iróniában, Humorban, Önkritikában, Kritikában is otthonos munkatársai voltak. Miként az 1988. évi Fanyar Hírlap vezető írásából is kiderül, kitűnő érzékkel és szellemesen mutattak rá az akkori magyar belpolitika és gazdasági élet helyenként nemzetközi felhangokkal kísért hibáira. A lapból százszámra kértek az akkori állampárt és a kormányzat tisztségviselői, hogy ki-ki a vérmérséklete és humora függvényében kinevethesse önmagát, vagy kárörvendően azokat, akikre a cikkekből ráismert. 

 

Rázós utakon járt – A balkéz-szabály veszélyei – Hitelt vett fel rá

Ne reméljen túl sokat érte – mondta a mester, miközben füles szőrmesapkáját a tarkójára tolta, közben egyetlen pillanatra sem véve le szemét a kocsiról. – Meg­néztem a forgalmiját, 44 éves lesz. No, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a 44 év minden kocsi életében matu­zsálemi kort jelent. Láttam én már Fiatot vagy roncsokból összeszerelt Mercedest, és azt mondtam magamban: ezek telje­sen újak. Pedig azok is ugyan­annyi idősek voltak, mint ez, itt.

  • Elkeserít, mester – hebeg­tem. – Lássa be, hogy a Dáciá­nál a miénknek sokkal jobb a fű­tése, a világításról nem is szól­va. Igaz persze, hogy többet is fogyaszt. Nem akarom dicsérni, de a Polski Fiatnál sokkal csen­desebb. Nem szívesen hozom fel példának a Trabantot. Mond­ják, hibás a futómű beállítása, a kocsi mostanában erősen balra húz...

A mester rezzenéstelen arccal hallgat, majd akkurátusan bemá­szik a kocsi alá. Zseblámpát húz elő köpenyéből, megvizsgálja a fenéklemezt, azután kiszól:

– Milyen utakon jártak maguk ezzel a kocsival? Helyenként ro­had, a karosszérián belül tenyér­nyi rozsdafoltok és néhány ügyetlen javítás nyoma. Karam­bol volt?

– Az apróbb koccanásokat le­számítva csupán egy komo­lyabb, októberben lesz harminchárom éve.

– Csúszós volt az út? – vigyo­rog a mester.

Nem, balkéz-szabály.

–  Mekkora volt a kár?

–  Felbecsülhetetlen. Minden­esetre utána új féket kapott a kocsi. A teljes kormányt ki kel­lett cserélni. Előre is piros lám­pákat tettek. Aztán az ajtókon

is akadt némi javítani való, hi­szen attól kezdve lényegesen szorosabban zártak, mint a bal­eset idején. Átalakították az irányjelző berendezést is, mert akármennyire fordítottam el a kart, mindig a bal oldali égő vil­logott. Valami nem volt rendben a kocsival, mert attól kezdve pár évig a vidéki utakon mindig felforrt benne a víz. A városban viszont keveset fogyasztott.

– Ugyanazok a tünetek, amik 1968-ban a Skodánál jelentkez­tek. Felforr a víz, hatástalan a fék, karambol, ráadásul egyszer­re több járművel, azután kormánycsere. Nem gondolja, hogy ez valamiféle típushiba lehet ezeknél a kocsiknál? – vakargat ja feje búbját a mester.

– Ilyesmire nem szívesen gon­dol az ember, különben is, én csak felbecsültetni hoztam ma­gához.

– Egyáltalán, a magáé ez a ko­csi?

– Erről papírom van, bár a szomszéd kételkedik az okmány hitelességében. Azt mondja, hogy a jobb oldali egyharmada nem az enyém, hanem az ő Dá­ciájából való. Csak kölcsönben van nálam.

– Van valamilyen teher rajta? Úgy értem, kifizette a vételárat?

– Az árát már sokszorosan, bár másfél évtizede – amikor megszorultunk kissé –, hitelt kellett fölvennünk rá. Tizenhat és fél milliárdot. Ezt megelőzte – húsz éve – egy teljes átalakítás. Pontosabban: azt hiszem, be­csaptak a szervizben. Hatvan­nyolcban azt mondták, át kell alakítani a kocsit. Nagyobb tel­jesítményű lesz, visszakapja a jobb oldali irányjelzőt is – ígér­ték –, pár év múlva azonban ki­derült: kamu volt az egész. A forgalmiba beírták ugyan, hogy – ezt-azt bütyköltek rajta, de ugyanolyan lomha maradt, mint azelőtt. Voltak hetek, amikor csak hátramenetben lehetett vele közlekedni, a hitel pedig, amit a nagyjavításra felvettünk, benzinre ment el. Felzabálta ez a dög.

– Azért mégsem kellene rug­dosnia ezt a kocsit – mordul a mester. – Különösen, ha 16 milli­árd híján nem is a magáé. – Arra nem gondolt még, hogy egy ala­pos nagyjavítás nem ártana?

– Vállalja?

– Hogyne. Akár össze is állít hatná a hibajegyzékeket.

– Mindenekelőtt a fogyasztást kellene visszafogni. Aztán észre­vettem, rázós úton hajlamos arra, hogy jobbra húzzon. Bedög­lött az ablaktörlő is, ilyen sáros úton pedig mégsem állhat le az ember ötpercenként, hogy letö­rölje az ablakot, bár az autórádióban percenként elmondják, milyen fontos a tisztánlátás. Megbolondult a duda is. Hol a Himnuszt játssza, hol az Internacionálét, hol a cserkészindu­lót, néha meg a székely him­nuszt.           I

– Melyiket szeretné hallani a jövőben?

– Azt, hogy: töf, töf.

– A kormánymű milyen?

– Új, németh főcsapágyat kapott, a többi alkatrészhez – mondták –, egyelőre nem kell hozzányúlni. Apróbb cserék per­sze lehetségesek.

– A karosszériával mennyire elégedett?

– Magyar darab mind, Dácia-elem egy sincs benne.

– Ne cseréljük ki Volkswagenre vagy Ladára?

– Nem kell. Nekem jó lesz ez így is. Ha már egyszer történel­mileg így alakult ki.

Címkék