Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2022. december 6. Az év 340. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738892. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából – Vívsz magadnak szebb jövendőt

Az újságíró archívumából – Vívsz magadnak szebb jövendőt
Kulcsár László

Nem valószínű, hogy a címben szereplő négy szó, amely egy vers egy sorának idézete, sokan tudnák, hogy végül is honnan származik. Bevallom, magam sem tudtam volna, ha nem járok utána három és fél évtizeddel ezelőtt, és nem emlékezem meg egy olyan jubileumról, amelyről (tudomásom szerint) mások nem. Most újra egy évfordulóhoz kötődik a téma, egy 85 esztendővel ezelőttihez…

 

Internacionálé: a proletariátus nemzetközi forradalmi himnusza. Szöve­gét E. Pottier írta 1871 júniusában, ze­néjét P. Degeyter szerzette. Először a lille-i munkások énekelték 1888-ban. Ma­gyarra elsőként Bresztovszky Ernő újság­író fordította 1904-ben; ezt a változatot énekelték hazánkban első alkalommal 1905. november 27-én. Az Internacionálé 1917–44-ig a Szovjetunió állami him­nusza volt – olvashatták a Magyar Hírlap 1985. november 7-i számának mellékletét böngészők.

Csupán ennyit ír a legtöbb lexikon e csodálatos költeményről és dallamról, az Internacionáléról. Kisgyermekkorunk óta ismerjük, énekeljük, de milyen kevesen tudják, hogy ki és milyen ember volt a tőke ellen harcba hívó dal szövegírója és ki volt a zeneszerzője! Milyen volt Lille, ahol először csendült fel e nemzet­közi munkáshimnusz, és milyen emlékei maradtak ránk a mű keletkezésének, pá­lyafutásának?

Majd’ húsz évvel ezelőtt ért az első, kétséget támasztó meglepetés, amikor a belga határ mentén fekvő észak-francia­országi nagy iparvárosban, Lille-ben időzvén, régi szokásom szerint elmentem a temetőbe. Ismerőseim hívták föl a fi­gyelmemet arra, hogy ott, a déli teme­tőben van Degeyter-nek, az Internacionálé komponistájának a sírja. „Itt nyug­szik Adolphe Degeyter, az Intemacionálé zeneszerzője, 1859–1916.” Tévedés lenne? Hiszen mindenütt Pierre Chrétien De­geyter, az 1848–1932 között élt faipari munkás, ács neve szerepel a klasszikusan szép dallam szerzőjeként a kottákon és az irodalomban is.

KI VOLT AKKOR ADOLPHE? A bel­giumi Gent városából települt át család­jával, három fiával együtt munkát ke­resvén Adrien Degeyter 1855-ben a ha­tár másik oldalára, Lille-be. Persze nem a rue Royale-ba, a Király utcába, a gaz­dagok és arisztokraták palotáinak vala­melyikébe költöztek Degeyter-ék, hanem Saint-Sauveur-be, a francia irodalomban jelképpé vált nyomornegyedbe, a courettes, a hátsó udvarok penészes, sötét világába, hol századokon át pusztított a tüdőbaj.

„Lilie pincéi, az ember csak elpusztul­hat kőboltjaitok alatt...” – írta egy lá­togatása után a pokolnak e bugyrairól Victor Hugo. E pincéket adták ki „ott­honul” munkásaiknak a múlt századi tex­tilgyárosok. Ide, az örökké izzadó falak, a sötétség, a tuberkulózis, a patkányok borzalmas világába szálltak alá Degeyter-ék is. Itt cseperedett föl Pierre Degey­ter, aki öccse, Adolphe születésének évé­ben, alig 11 esztendősen már gyári mun­kás lett a Fives-Lille mozdonygyárban.

Tizenhat évesen, a napi 12 óra robot után volt annyi ereje és kitartása, hogy el­járjon és tanuljon a városi konzervató­riumban. Tehetségére mi sem jellemzőbb, mint hogy egész sor hangszeren tanult meg játszani rövid idő alatt, énekelt a városi színház kórusában, és közben egyik szerzeményével, 18 évesen, elnyer­te a lille-i zenei akadémia első díját. Ak­tív tagjává lett a Gustave Delory – a francia munkáspárt helyi vezetője – ál­tal istápolt Lyre des Travailleurs munkás zeneegyletnek.

MICSODA VÉLETLEN! Delory egy al­kalommal Párizsban járt, ahonnan egy illegális nyomtatványt, egy párizsi mun­kás költeményeit hozta magával. Ebben a brosúrában olvashatta először Pierre Degeyter az Internacionálét, a nemrég a párizsi szegények kórházában, a Lariboisiere-ben elhunyt Eugene Pottier egyko­ri kommünár költeményét. Az akkor, 1888-ban már negyvenéves munkás ze­neszerzőt annyira megragadta az Internacionálé – Marx tanainak versbe sze­dett változata –, hogy azonnal hozzálá­tott a megzenésítéséhez.

Évtizedekkel később nyilatkozta Pierre Degeyter, hogy a második versszak ad­ta neki az igazi ihletet: „Kihúzni járom­ból nyakunkat / Nem jő sem isten, sem király. / Csak mink válthatjuk meg ma­gunkat, / Dolgozó, tovább ne várj: / Irtsd ki végre ezt a sok piócát, / Aki véredet szívja most: / Se szép szó nem használ, se jóság, / Muszáj, hogy őket széttaposd!” Órák alatt írta meg a munkáshimnusz zenéjét, melynek fülbe mászó, könnyen megjegyezhető dallamsora, lendülete Rouget de Lisle halhatatlan alkotására, a Marseillaise-re emlékeztet.

Maga a zeneszerző énekelte először az Internacionálét munkástársai előtt a Fives-Lille-ben: szinte csak dúdolva, óva­kodván a besúgóktól. Teljes erővel né­hány nappal később, 1888. július 23-án csendültek föl az Internacionálé hangjai a Saint-Sauveur negyed, Vignette utca 21. alatti kávézójában, a Café de la Liberté-ben, az újságárusok szakszervezetének éves gyűlése alkalmával. Hallatlan sikert aratott a gyújtó szövegű Internacionálé megzenésített változata. Azonnal elhatá­rozták, hogy kinyomtatják; a zeneszerző személyének védelmére csak a vezeték­nevét írták ki. Ennek ellenére pár nap múltán kitudódott, hogy ki a komponis­ta; Pierre Degeyter-t azonnal elbocsátot­ták a mozdonygyárból.

EZREK DALOLTÁK már az Internacionálét szerte Észak-Franciaországban: gyá­ri munkások, bányászok, fiatalok egy­aránt. Az igazi nagy áttörés 1899. decem­ber 8-án következett be Párizsban, a Japy-teremben, a szocialista irányzatú csopor­tok egyesülési kongresszusán. Az északi megyék egyik küldötte a fölszólalását az Internacionálé refrénjének eléneklésével fejezte be: „Ez a harc lesz a végső, / Csak összefogni hát! / S nemzetközivé lesz / Holnapra a világ!”

A kongresszus után már nem lehetett megállítani az Internacionálé diadalútját: néhány nap múl­tán egész Franciaországban énekelték, sőt, a határokon túl is, Európa számos országában fölcsendültek a proletariátus himnuszának dallamai. Hazánkban 1905. november 27-én énekelték először, Bresztovszky Ernő, a Népszava fiatalon elhunyt szerkesztője, Ady Endre lelkes híve és költészetének pártolója fordította magyar­ra Eugéne Pottier szövegét. A ma dalolt változatot Gábor Andor remek átülteté­sének köszönhetjük.

Politikai természetű nézeteltérései miatt Pierre Degeyter 1901-ben kilépett a munkáspárt lille-i szervezetéből, és feleségé­vel, fiával együtt a Párizs melletti Saint- Denisbe költözött. A lille-iek (a már em­lített) Delory kezdeményezésére szerették volna kisajátítani maguknak az Internacionálét.

RÁBESZÉLTÉK HÁT PIERRE ÖCCSÉT, Adolphe-ot, hogy egyezzék bele: ő a zeneszerző, nem pedig a báty. Másfél év­tizeden át folyt a huzavona a szerzői jog kiderítésére, a valódi komponista – mi­után járatlan is volt a paragrafusok kö­zött – minduntalan elveszítette a pert. Végül a Lille-ben maradt öcs röviddel az 1916-i öngyilkossága előtt, levélben fölfedte az igazságot, bocsánatot kért bátyjától az erkölcstelen és testvérietlen szerepvállalás miatt. Perújrafelvétel követ­kezett és 1922-ben végre jogilag is ki­nyilatkoztatták: az Internacionálé zene­szerzője Pierre Degeyter. Az a személy, aki 72 évesen lett a Francia Kommunis­ta Párt tagja, aki soha egy fillér szerzői jogdíjat nem követelt és nem is kapott a proletárhimnuszért, a talán legtöbbször előadott és legnagyobb tömeg által éne­kelt dalért, és aki a közvilágítási válla­lat alkalmazottjaként 150 frankos fizetés­ből tartotta el magát.                                      

Hatalmas megtiszteltetésnek tartotta Pierre Degeyter, amikor a Kommunista Internacionálé meghívta kongresszusára Moszkvába és vendégként részt vehetett a Szovjetunió kikiáltása tizedik évfordu­lójának ünnepségein. Lelkes levélben szá­molt be a 80. évében járó munkás-zene­szerző saint-denisi barátainak, hogy sok­szor hallotta fölcsendülni az Internacionálét, a Szovjetunió akkori himnuszát; mi több, az ő vezényletével kétezer nő és férfi énekelte, a hadsereg zenekarának kíséretével.

ÖTVENEZREN KÍSÉRTÉK utolsó útjá­ra az 1932. szeptember 26-án, 84 évesen elhunyt Pierre Degeyter-t, akinek sírjá­nál a saint-denisi temetőben a legendás emlékezetű kommunista vezető, Marcel Cachin mondott gyászbeszédet. Az Internacionálé zeneszerzőjének sírján, képe alatt, sarló és kalapács látható, és a ref­rén sorai:

"C'est la lutte finale..." / „Ez a harc lesz a végső...”

Akkor, tizennyolc esztendővel ezelőtt, ami­kor ott jártam, Lille-ben, már híre sem volt a Vignette utcának és a Café de la Liberté-nek, és a nyomornegyed, Saint-Sauveur is szinte teljesen eltűnt. És em­léktábla sem hirdette a Fives-Lille falán: itt dolgozott Pierre Degeyter.

AZ INTERNACIONÁLÉ 88 NYELVEN, tessék kattintani!

Az Internacionálé modern rock pop változatban kínaiul és franciául.