Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2021. augusztus 5. Az év 217. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738404. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Sikerkönyv az ősi szakmáról

Sikerkönyv az ősi szakmáról Sikerkönyv az ősi szakmáról
Toronyi Attila

A kötet címe – Aki kurvának áll – csak azok számára talányos, akik nem ismerik a mondást, vagy nem jutnak el a könyv harmadik soráig. Papp Réka Kinga segít a tájékozatlanoknak. „Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megbasszák!” Könyvében az újságíró-jogvédő szerző a hazai szexbiznisz lehangoló helyzetképét vázolja fel interjúalanyai segítségével.

Posztmodern korunkban az a píszí (politikailag korrekt), ha nem cigányokról, hanem romákról, nem kukásokról, hanem hulladéklogisztikai asszisztensekről, nem kurvákról, hanem szexmunkásokról beszélünk. A píszí-őrület az Egyesült Államokban világrekordokat dönt, például az afroamerikaiak kikérik maguknak a „fekete lyuk”-szakkifejezés használatát, holott ez a láthatatlan gravitációs mezőt jelöli a („rasszista”?) csillagászatban.

Papp Réka Kinga könyvében másféle lyukakról van szó, illetve ezek legális, pénz ellenében történő használatáról, vagyis nem píszí nyelven szólva a prostitúcióról; ribancokról, stricikről, madámokról.

A hazai, mintegy tízezer szexmunkás közül az író hatot választott ki, van közöttük heteró, homo vegyesen. Nemcsak szánalomra méltó sorsokat ismerhet meg az olvasó, hanem a témába vágó adatokat is megtudhatunk a kétszázoldalas olvasmányból. Ki hallott például a feminista pornó Oscar-díjáról, vagy a feminista szexpozitív mozgalmakról? A hetvenes évek szajhabáljairól, a nyolcvanas évek Nemzetközi Kurvakongresszusairól (Nyugaton), és a píszí-fordulat történetéről, amikor a szexmunka kifejezés jött divatba?

Papp Réka Kinga nemcsak újságíró, műsorvezető és komikus, hanem érdekvédő is, tehát a szexmunkásokat érő hátrányokat is a szívén viseli. Ahogyan egy tévévitában kifejtette: ne tartsuk erkölcstelennek azokat, akik ezzel a munkával keresik meg a megélhetésre a pénzt. Ettől persze a magyar társadalom nagy része mégis úgy véli, hogy a prostituáltak elveszítették erkölcsi érzéküket. (És erre nem mentség az, hogy nős férfiak tömegei keresnek suttyomban vigaszt örömlányoknál.)

Egy idei felmérés szerint a hazai szexmunkások több mint fele gyermekes szülő. Szívbemarkoló, ha magzatunknak csak zsíros kenyeret adhatunk nap nap után, ótvarosodik, nincs rendes ruhája. Mit lehet ilyenkor tenni? Ki kell állni a sarokra, vagy a neten kell meghirdetnünk bájainkat.

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (SZEXE) jogvédői, aktivistái a „jó ügyért harcolnak”, cselekvési stratégiát alakítanak ki, véleményezik a „szakpolitikai ajánlásokat”. Miközben a brit Munkáspárt már a nyolcvanas években bevette programjába – védendő értékekként – a melegek és leszbikusok jogait, nálunk a kilátások nem kecsegtetőek. A harmincéves Mari például tizenkét éve él szexmunkából, a kisfia hamarosan iskolába megy. „Segítsége nincsen, kilátása jobb körülményekre szinte semmi. Nyugdíja nyilván nem lesz….nem lát kiugrási lehetőséget.” A szívnek meg kell szakadnia. A szexmunkás életpályamodell nem kecsegtet semmi jóval.

A magamfajta (egyszerre konzervatív és liberális) olvasó – és szülő – vegyes érzelmekkel teszi le Papp Réka Kinga könyvét. Tudom, hogy a prostitúciót (nevezzük nevén) nem lehet betiltani, ez már a Római Birodalom idején sem sikerült. „Üzletszerű kéjelgés” (így hívták az „átkosban”) volt, van és lesz. S ha már a rendszerváltozás előtti időszak szóba került: az idősebbek még emlékeznek a tilt-tűr-támogat hármasságára. Betiltani tehát nem lehet, legfeljebb megtűrni. Támogatni se lenne érdemes, mert akkor – az egyenlő bánásmód elve alapján – közbeszerzési tendereken lehetne pályázni gigantikus kuplerájok építésére.

Sikerkönyv lett az Aki kurvának áll, hiszen a téma érdekes, húsbavágó, szociológiai értelemben is kutatandó, olyannyira, hogy még doktori disszertáció is készült egy rendőr százados tollából.

Papp Réka Kinga érző lélek: kiáll a kirekesztettek, a hajléktalanok, az emberi jogok mellett. Akad, aki félreérti a törekvéseit, a többiek kulturáltan vitáznak vele.

Ténykérdés, hogy az utóbbi években – a szabálysértési törvény változása miatt – szigorodtak a hazai szexmunkások körülményei. A rendőr, illetve a hatóság helyszíni intézkedésként, szabálysértési bírságként háromszázezertől négyszázötvenezer forintig terjedő pénzbüntetést szabhat ki. A korábbiakhoz képest a szabálysértési ügyek száma hatványozódott. Aki nem tud fizetni, az leülheti a büntetést.

A társadalom megítélése – nem a politikai meggyőződés, hanem az erkölcsi és vallási hagyományok alapján – nem sokat változott fél évszázad alatt. A túlnyomó többség „szennyes mesterségnek” tartja a prostitúciót, nem pedig munkának. A liberális értelmezés jó szándékában nem kételkedem: jobb színben kellene föltüntetni ezt az ősi foglalkozást. Főként azok érdekében, aki űzik. Persze ők többnyire nem is érzik annyira rosszul magukat a bőrükben. Az említett Marinak 12 év alatt talán eszébe sem jutott, hogy elmenjen takarítani, vagy ápolónak, árufeltöltőnek. Azzal is lehet pénzt keresni.

Németországban is próbálkoztak a konzervatív hozzáállást fölváltani „modernebb” szemlélettel. Le a képmutatással! Legyen a prostituciós szektor rendes, legális, „elismert” ágazat. Számlás, áfás, tébé-jogosult. Járjon utána nyugdíj. Az új szabályozás perspektívát adott a kurválkodásnak. Elvégre ez is szolgáltatás, akárcsak a pedikűrös, vagy a borbély.

Csakhogy a valóság a németeknél rácáfolt a próbálkozásra. A „prostitúció ipari méreteket öltött, nagy tételben megy a dugás”, ugyanakkor az újonnan létesített szexgyárak nemhogy humánusabbá tették volna az effajta emberkereskedelmet, hanem legalizálták a nők (és a testüket áruba bocsátó férfiak) megalázását.

Megfeneklett tehát az a törekvés, hogy „normális szolgáltatássá” tegyék és elismertessék a társadalommal a prostitúciót.

Persze, miként nem lehet betiltani a bűnözést, akként az „üzletszerű kéjelgést” sem – ez még a diktatúráknak sem sikerült sehol. Viszont igenis van különbség a prostitúció és a fodrászat között, s abban semmi empátia nincs, ha szomorú sorsok szánalmas kihasználásához törvényeket alkotunk. Nem kell ahhoz feministáknak lennünk, hogy belássuk: nem „normális szolgáltatás” (ugyanolyan, mint a többi) a nemi szerv áruba bocsátása. Vagyis jobban kellene kardoskodniuk a jogvédőknek, így Papp Réka Kingának is a testi integritáshoz való alapjog mellett. Szerintem.