Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2022. szeptember 30. Az év 273. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 738825. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Akar egy Fülest?

Akar egy Fülest?

Most könnyen megkaphatja, legalábbis látványban. A legendás reklámgrafikus, fotográfus, Tóth József Füles által 1976–2006 között készített címlapokból nyílt kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban.

Szándékosan nem címlapfotókat írtam, hiszen a magyar reklámfotográfia megújítója, Füles minden címlapképe több, mint fotográfia. Ezek a képek a precízen tökéletes technikai megvalósítás mellett egy-egy ötletparádét, grafikai leleményt is jelentenek.

Három évtizeden át Tóth József számtalan közismert reklámfotó mellett újság-, magazin- és folyóirat-címlapokat is tervezett és fényképezett. Ezekből nyílt tárlat ma Budapesten, a III. kerület, Korona tér 1.-ben.

Akkora nagy volt az érdeklődés a megnyitón, hogy ott, ahol én álltam, már csak szófoszlányokat lehetett hallani Kiss Imre múzeumigazgató köszöntőjéből és Vass Virág iró, újságíró megnyitójából, érteni szinte semmit sem lehetett. Szinte el is bizonytalanodtam, hogy jó helyen járok-e, amikor kacagás hullámzott végig a tömegen.

Ebből sejtettem, hogy valahol elől ott van Füles hiszen ahol ő van, ott előbb-utóbb biztosan történik valami szokatlan és vidám. Így volt ez most is, mert rövid idő után, egyszer csak a tömeg énekelni kezdte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt és felágaskodva azt láttam a fejek között, a távolban, hogy a fotográfus vezényli az alkalmi vegyes kart.

A jó hangulat mellett nagyszerű képeket láthattunk és láthatják őket a múzeumba látogatók egészen április 29-ig a cím-lap-fotó 1976–2006 című kiállításon.