Veled voltunk Vietnam – Új turisztikai nagyhatalom Ázsia térképén
Veled vagyunk, Vietnam! Ez a mondat ugrik be egy bizonyos korosztálynak, ha ezt a gyönyörű ázsiai országot valaki megemlíti. Évtizedeken és generációkon keresztül egy szörnyű véres háború képe kapcsolódott össze Vietnammal, amely mára egyenes úton van afelé, hogy gazdaságilag megerősödjék, és akár turisztikai nagyhatalommá váljék.
A minap olvastam egy svéd újságban, hogy egyik évről a másikra megkétszereződött az oda utazó skandinávok száma, akik már unják Thaiföldet, esetleg voltak már Japánban is – és új, friss, ázsiai látnivalókra vágynak.
Vietnam újabban Európa felé nyit, amint azt a közeli múltban magam is megtapasztalhattam, amikor részt vettem turisztikai szakembereik közép-európai bemutatkozó körútjának budapesti állomásán. Céljuk, hogy megismertessék országuk természeti szépségeit és kitűnő új szállodáikat ezzel a régióval is.
Az esten – amelynek megszervezésében segítő szerepet vállalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium turizmusdiplomáciai főosztálya – több mint tíz vietnami utazási iroda és szálloda képviselőjével találkozhattak a magyar kiutaztatók, és természetesen jelen voltak a vietnami turisztikai élet vezetői és a magyarországi nagykövetség munkatársai is.
A jelenlévők közül a magyarul kiválóan beszélő vietnamiaknak jólesett hallani, amikor a Vietnami Nemzeti Turisztikai Hivatal főigazgatója, Nguyen Van Tuan kiemelte: Vietnamban nem felejtik el azt a segítséget, amit hazánk a háború idején nyújtott a délkelet-ázsiai országnak. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok élénkítésében ma is fontos szerep jut annak a több száz vietnaminak, aki egykoron magyarországi egyetemeken tanult.
Valójában Vietnam ma még mindig fejlődő országnak számít, a mezőgazdasági termények a legfőbb exportcikkei, ám közben mostanra sokan ráébredtek, hogy mekkora lehetőségek rejlenek a turizmusban. Az üzleti találkozón azt is megtudtuk, hogy 1994-ben csupán egymillió külföldi turista kereste fel Vietnamot, 2015-ben viszont már nyolcmillió, az idén pedig várhatóan 16 millióra nő. Magyarországról tavaly mintegy harmadával nőtt a turistaforgalom az előző évihez képest, ám ez a látogatók számát tekintve még kevés.
Azt is kevesen tudták az esemény részvevői, hogy Vietnamnak ma már 94 millió lakosa van, és a félszigetnyi országban gyorsan erősödik a középosztály, tehát a kiutazó turizmus is élénkül.
Egyelőre még beutazási engedély kell Vietnamba, de Nguyen Tien Thuc, Vietnam budapesti nagykövete kiemelte: a vietnami vízum beszerzése könnyű és gyors, és abban bízik, hogy honfitársai hasonló eljárásra számíthatnak, amikor magyar vízumot igényelnek.
Még annyit a vízumról, hogy 46 ország, köztük a magyarok is jogosultak e-vízum igénylésére, így akár otthonról kis beszerezhető a beutazási engedély. Számos ország polgárai egyébként vízum nélkül utazhatnak be Vietnamba.
Arról sem nagyon tudunk, hogy a gyönyörű fekvésű, természetei szépségekkel és 2500 kilométer hosszú tengerparttal, valamint magas szintű gasztronómiai kultúrával megáldott országban 60 nemzetiség él, sajátos nyelvjárással és népi hagyományokkal.
Lehetőség nyílik ott különleges kulturális élményekre, számos program vár az ökoturizmus híveire, sok az érintetlen táj, persze természetesen a tengerpart a legnagyobb vonzerő az európaiak számára. Már nagyon sok európai színvonalú szálloda nyílt ott. A szakemberek szerint legalább 10 napig, két hétig érdemes maradni, ha már olyan messzire elutaztunk. Számottevő az ázsiai országok közötti „belső” forgalom is.
A tárgyalófelek nem jöttek üres kézzel: a vízumkérdések mellett szóba került, hogy magyar kulturális központ épülhet Vietnamban, Budapesten pedig hasonló vietnami intézmény. Elképzelhető egy közvetlen légi járat nyitása a két ország között, de erről egyelőre további részleteket nem tudtunk meg.